Ádám Rebeka Nóra interjúja a Mandiner hetilapban.
Mi tartotta önökben a lelket a börtönben?
Beke István: A családom, a hitem a Jóistenben és az igazságban, az erő, amit a támogatóktól kaptunk, és egy kicsit a székely „csakazértis”.
Szőcs Zoltán: Szintén a családom, illetve a Kárpát-medencei magyar közösség, amely folyamatosan kiállt mellettünk.
Feltűnően sokan látogatták önöket, az erdélyi magyar és az anyaországi média végigkísérte a történetüket. Adott ez kapaszkodót?
Sz. Z.: Más rabtársakhoz viszonyítva mi nemcsak a szűk családunkra számíthattunk, hanem egy egész nemzetre. Magas rangú politikusok is folyamatosan látogattak bennünket mind az anyaországból, mind Erdélyből. Volt olyan hét, hogy négyen is jöttek. Ez óriási erőt adott. A börtön vezetősége és a rendőrök is látták, hogy nem tehetnek meg bármit, mert folyamatosan éber szemek figyelnek. Ezúton is köszönjük azoknak, akik figyelemmel kísérték a sorsunkat, és a magyar diplomáciának, hogy mi is és a családunk is úgy érezhettük, nem vagyunk magunkra hagyva!
Ha jól tudom, nem egy helyen ülték le a büntetést.
B. I.: Három hét feketehalmi elkülönítés után fél évet Csíkszeredán töltöttünk. Én 2020 novemberében elkaptam a covidot, így elvittek a Constanța melletti Poarta Albă börtönkórházba két hétre, s még két hétre a ploiești-i börtönbe megfigyelésre, ezután visszakerültem Feketehalomra, onnan szabadultam. Az előzetes Bukarestben volt, ahol ide-oda vittek minket azzal a céllal, hogy beismerő vallomást csikarjanak ki.
Önnél petárdákat találtak, Szőcsnél székely zászlót és Wass Albert-kötetet. Ez elegendő ok volt a letartóztatásra?
B. I.: Oknak semmiképpen nem nevezném. A petárdákat több mint egy évvel korábban rendeltem meg és fizettem ki, ezt megerősítette a cégtulajdonos is, akit tanúként hallgattak ki. A többi tudományos-fantasztikus tragikomédia.
Nem sodorja az embert az őrület határára a tudat, hogy ártatlanul hurcolták meg?
Sz. Z.: Nem jött el ez a pont, elfogadtam ezt a keresztet. Tudtam, hogy az őseim is átéltek hasonlót, a dédapám fogságban veszítette életét. A magyar nemzet régen is szenvedett, és ez még most is megtörténik időnként. Belenyugodtam, hogy ez a sorsom. Tisztességesen, emelt fővel csináltam végig, úgy érzem, megmutattam, milyen egy igazi magyar emberhez illő viselkedés.
B. I.: El kellett nyomnom magamban az önsajnálatot. Ha teret engedek olyan kérdéseknek, hogy miért én, miért mi, miért kell ezt elszenvednünk ártatlanul, rövid időn belül beleőrültem volna.