Téli olimpiát 1924 óta rendeznek, így az első hokivilágversenyre a nyári ötkarikás játékokon került sor, és a győztes nem meglepően Kanada lett. 1924-ben aztán megrendezték az első téli játékokat is, hiszen abban mindenki egyetértett, hogy ez a sport jobban mutat télen a Mont Blanc lábánál, mint nyáron Párizsban. A második téli olimpia idején már Magyarország is rendelkezett jégkorong-válogatottal, és bár mindhárom meccsét elvesztette Belgium, Nagy-Britannia és Franciaország ellen, legalább ott volt.
A rigai tornán a házigazda lettek, továbbá a franciák és az olaszok a mieink ellenfelei”
Az 1932-es, Lake Placid-i játékokat az utazási nehézségek miatt kihagyta válogatottunk – csupán két európai ország vett részt –, majd az 1936-os garmisch-partenkircheni olimpián megint szerepelt. És ott remek sikert ért el: a tizenöt csapatos mezőnyben a nyolcadik helyen végzett. Megelőzte Franciaországot, Olaszországot és Lettországot is. Arra majd visszatérünk, hogy e három válogatott miért érdekes, de előtte rögzítsük: nemzeti csapatunk úgy jutott tovább csoportjából, hogy megverte Belgiumot és Franciaországot. A legjobb nyolc között egy góllal kapott ki Németországtól, néggyel Nagy-Britanniától, a Kanada elleni 0-15 pedig papírforma volt. A két győzelem viszont történelmi, mert azóta sem nyert meccset magyar hokiválogatott olimpián.