Átírni 2006-ot

2021. augusztus 11. 12:02

Az átlagosnál kissé érzékenyebben érintenek a 2006-os események utólagos átértelmezései.

2021. augusztus 11. 12:02
null

RT írása a Mandiner hetilapban.

A történelmi események aktuális politikai érdekek szerinti értelmezése nem újdonság: a múlt átírására irányuló próbálkozásokra számtalan ókori, középkori és újkori példát lehetne idézni, a közelmúltban például vitán felül az amerikai BLM mozgalom vált a történelem meghamisításának leghírhedtebb kortárs képviselőjévé.

Nem feltétlenül kell azonban év­századokkal ezelőtti eseményeket meríteni a múlt mélységes mély kútjából, úgy tűnik ugyanis, hogy Magyarországon már a nem egész tizenöt évvel ezelőtti történések is sikerrel relativizálhatók. Nem tudom, hogy a nyár közepén mi ihlette meg a Jelen című kiadvány publicistáját, mindenesetre nemrégiben megjelent ott egy írás, mely sérelmezi, hogy a 2006-os tüntetők „hősök lettek”, a „sokkal több rendőri sebesültről” pedig szó sem esik, és a szerzőt zavarja a „szemkilövetős apokalipszis végletekig sematikus faliújságja” is. Nos, engedtessék meg nekem, aki az akkori eseményeket a helyszínen éltem végig, hogy a hasonló megjegyzések az átlagosnál kissé érzékenyebben érintsenek.

Elvárható lenne, hogy nyilvánvaló hazugságokat ne terjesszenek”

A múlthamisításban nemcsak az utókor vesz részt, hanem néha maguk az érintettek is. „Emberek szemét? Ön hány ilyen emberről tud?” – kérdezett vissza egy újságírónak évekkel az események után az akkori miniszterelnök. A válasz az, hogy sajnos többről is tudunk. Tizenhat esetben okozott súlyos sérülést gumilövedék, volt, akinek a koponyáját törte be, ő három napig volt altatásban élet és halál között, végül 67 százalékos rokkant lett. Egy másik esetben egy gránát robbant fel az áldozat mellett, és az okozott roncsolódás miatt bal keze két ujját amputálni kellett. Egyikük sem volt tüntető, épp arra jártak, cinikusan fogalmazva: rosszkor voltak rossz helyen. Három embert láttak el súlyos, életveszélyes koponya-, illetve mellüregi sérüléssel és agyburok alatti bevérzéssel, valaki pedig maradandó egészségi problémákat okozó kétoldali nyílt állkapocscsonttörést szenvedett. És ha már szemkilövetés: egy teljesen vétlen járókelőt közelről fejbe lőttek, ő 75 százalékos látásromlást szenvedett. Egy másik férfi fejlövés miatt szintén súlyos látásromlással él. Egy békés megemlékezőre célzott lövést adott le egy rohamrendőr, a lövedék darabokra törte az arccsontját, és a bal szemét megvakította. Egy másik békés tüntetőt egy máig azonosítatlan rendőr célzottan közelről fejbe lőtt. A fiatal férfi a bal szemére megvakult, a lövedék szétroncsolta az arccsontját, melynek benyomódása miatt az agya is sérült. Mivel a megmaradt szemére már addig is gyengébben látott, hamarosan munkaképtelenné vált, állását elveszítette, depressziós lett, végül 2013-ban öngyilkosságot követett el. Ő volt Csorba Attila, a 2006-os rendőrterror egyetlen halálos áldozata.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!