Bontásra váró csatahajó

A politikatudományi viták egyik központi dilemmája, hogy a nagy szervezetek és intézmények vagy pedig a személyek határozzák meg a politikai folyamatok irányát. Az általános érvényű válasz megfogalmazását nehezítik azok a tapasztalatok, amelyek szerint a környezet, a fizikai és anyagi adottságok a politikában is sok mindent előre eldöntenek. Egy közösség demográfiai jellegzetességei, anyagi helyzete, hagyományai, a riválisok lehetőségei és érdekei mind olyan szempontok, amelyek meghatározzák, hogy az adott politikai közösség és annak vezetői milyen célokat fogalmazhatnak meg. A lehetőségek közötti választás során azonban megkerülhetetlen a személyek jelentősége. Egy politikai kérdésben végül valaki dönteni fog, és érvényesíti akaratát. A vezetők döntései nemcsak előrevihetnek egy közösséget, hanem a rendelkezésre álló erőforrások elvesztését is eredményezhetik. Erre a folyamatra szolgáltat látványos példát a Magyar Szocialista Párt helyzetének változása.

Az MSZP a kommunista rendszerből örökölt erőforrások tudatos használata révén évtizedeken át megkerülhetetlennek számított. Népes, elkötelezett szavazótáborra és aktivistahálózatra, kimeríthetetlennek tűnő anyagi bázisra, médiatámogatásra, jelentős ingatlan vagyonra és tekintélyes politikai tapasztalattal rendelkező személyi állományra támaszkodhatott. Utóbbi azért is bírt kiemelt szereppel, mert magába foglalta az intézmények (minisztériumok, állami vállalatok, önkormányzatok) és az emberi közösségek (pártszervezetek, szövetséges helyi közösségek) irányítására vonatkozó tapasztalatot, ami igen jelentős előnyt biztosított a riválisokkal szemben. Ennek ellenére rendre problémaként jelentkezett, hogy ki fogja vezetőként megszemélyesíteni a politikai erőt. Az 1990-es évek során Horn Gyulával szemben az ellenzéki, majd a kormányzati időszakban is rendszeresen felléptek önjelölt, illetve mások által a háttérből bátorított ellenfelek. Az 1998-as vereséget követően pedig az vált az MSZP legfontosabb kérdésévé, hogy ki lesz az a személyiség, aki fel tudja venni a versenyt Orbán Viktorral. Erre a kihívásra tűnt megoldásnak Gyurcsány Ferenc, aki viszont a 2006-os választás után további sikerek helyett a teljes szétesést hozta az MSZP-nek. 2009-es távozása óta többen is kísérletet tettek a párt tekintélyének helyreállítására, kísérleteik azonban rendre kudarcba fulladtak. A legnagyobb lehetőség Mesterházy Attila előtt állt, aki 2011-ben elérte Gyurcsány Ferenc pártból való kilépését, ám az MSZP más vezetői soha nem mertek igazán éles konfliktust vállalni, és kritikus helyzetekben rendre kezet nyújtottak korábbi vezetőjüknek. Ezt ő kihasználta, és korábbi pártját is legyőzve, a 2019-es európai parlamenti és önkormányzati választást követően átvette az ellenzék vezetését.