„A” halászlé

Almási B. Csaba írása a Mandiner különszámában.

Nem, nem. Nem az egyik a sokféle közül, hanem „a” halászlé. A gasztronómiai alapismeretekkel rendelkezők ebből már pontosan tudhatják, ez a cikk nem arról a halból készült ételről szól, amelyet a Balaton partján, Győrben vagy Szegeden főznek, hanem arról, amit Baján és még a környező falvakban. S hogy mitől más „a” halászlé, mint a többi halétel? Ezt talán még egy Mikszáth Kálmánba oltott, Arany János-i képességekkel megáldott Jókai Mór sem tudná érzékletesen leírni.

Ezt meg kell kóstolni. A hozzávalók leírását, az elkészítés módját pár szóval letudhatjuk.

Minimum fél kiló halat (elsősorban pontyot, lehet hozzátenni egy kevés törpeharcsát is) kell számítani éhes emberenként, minden kiló halhoz két darab vöröshagyma, egy-másfél evőkanál pirospaprika, egy-két cicapöcse paprika, só és kábé másfél liter víz kell. S még gyufatészta.

A bográcsba bele kell tenni a hagymát, rá a lesózott halszeleteket, a farkat, a fejet – az ikrát, a tejet csak később –, fel kell önteni vízzel és alágyújtani. Ha elforrta a piszkosszürke habját, akkor kell beleszórni a pirospaprikát és belerakni a cicapöcsét; 35-40 perc után kész, közben meg kell főzni a gyufatésztát, és lehet ebédelni.

Persze csak első pillantásra tűnik ilyen egyszerűnek, de ahhoz, hogy valóban nagyszerű halászlét főzzön valaki, sokévnyi tapasztalatra – köztük rosszakra is, amikor az ember szentségel, mi a fenét ronthatott el –, továbbá rengeteg trükk ismeretére, speciális megoldásra van szükség.