Novak Đoković egyetlen rohamra a sport csúcsától

Balázs Boldizsár írása a Mandiner hetilapban.

Novak Đokovićnak – noha most is ott ül, ahol ennyi ideig senki, a tenisz tetején – a legjobb évei már elmúltak. Nem lesz már soha az az átüthetetlen spárgázó fal, ami 2011-ben volt, amikor először felült a trónra huszonnégy évesen. Sem az a legyőzhetetlenségét kihívni merőkből a lelket is kifacsaró zsarnok, mint 2015 elejétől másfél éven át, míg el nem érte elsőként, amit rajta kívül ember nem tartott lehetségesnek.

Azóta csak ezek foglalkoztatják. Most, amikor a 2021-es év leghosszabb napja már mögöttünk van, az eddigi fél szezonja tükrében elkerülhetetlennek látszik, hogy néhány éven belül, visszavonulásakor ne Đoković legyen a tenisz valaha volt legnagyobb bajnoka. Egy szerb, aki a belgrádi bombázások szünetében tanult meg játszani. Ám még ennél is több áll küszöbön. Akár az is lehet, hogy mire az őszi nap-éj egyenlőséghez érünk, ő lesz minden idők legnagyobb sportolója. Ehhez három olyan címet kell megnyernie, amelynek ő a legnagyobb esélyese. Az éppen folyó wimbledoni bajnokságon, az olimpián és a nyárutón a US Openen is sokkal inkább győzheti le őt az egyszeri esély és a fokozódó tét együtt, mint pillanatnyilag bárki a háló túloldalán.

Így is indult, csak senkinek nem volt ínyére elhinni
A tenisz fénykora Roger Federer és Rafael Nadal vetélkedésével kezdődött a kétezres évek közepén. Két tökéletesen eltérő játékstílus és személyiség űzte egymást, többnyire a legnagyobb tornák döntőiben, kiélezett meccseken.