A futball háború és üzlet, így pedig természetesen politika is. Ne tévedjünk, mindig is az volt.
Az utóbbi időszak a pozitivitásról és a reménykedésről szól a magyar futballban. Nem, nem csak az Eb-ről beszélek, a dolog hamarabb indult el. Az, ahogyan kalandos úton kiverekedtük magunkat, és mindenféle Nemzetek Ligája meg pótselejtező során nálunk magasabban rangsorolt csapatokat győztünk le, már megmutatta, hogy ebben a válogatottban sokkal több van, mint az elmúlt évtizedekben bármikor volt. Aztán jött a sorsolás, és úgy tűnt, ha több van is, az ebben a csoportban nem fog megmutatkozni, mert a Franciaország–Németország–Portugália trió mellett ránk csak a pofozógép szerepét oszthatják. Majd legkésőbb a francia válogatott elleni mérkőzésen mindenkinek leesett, hogy Magyarország szembeköpi az esélyeket, és újra megmutatja a világnak, mit is jelent a magyar virtus.
Ezen sorok írásakor Csehország éppen legyőzte a nyolcaddöntőben a (titkos?) favoritként emlegetett Hollandiát, ezért nem merem leírni, hogy az Eb legnagyobb meglepetését a magyarok hozták össze, de tény, hogy az egész világ értetlenül áll jó eredményünk előtt. Ősszel elkezdődnek a vb-selejtezők, és válogatottunk szeptember elején a Puskásban fogadja az angol nemzeti tizenegyet. Egy évvel ezelőtt csak legyintettünk volna, előre borítékolva az eredményt, és addig sem jutottunk volna, hogy féljünk az angoloktól. És most? Féljenek majd az angolok, amikor hatvanezer felhevült magyar szurkoló előtt lépnek gyepre!
Röviden összefoglalva tehát: a magyar futball kilátásai pozitívabbak, mint bármikor a közelmúltban, és ez egy egész nemzetet tölt el büszkeséggel. Még olyan baloldali politikusok is igyekeznek kivenni a részüket a sikerből, akik nem olyan régen még a nemzeti stadion és úgy általában a magyar foci ellen hergelték szavazóikat. Ez pedig elvezet minket jelen írás lényegéhez: a futball sokkal több, mint a legnépszerűbb sport. A futball háború és üzlet, így pedig természetesen politika is. Ne tévedjünk, mindig is az volt. Lehet persze azt a színdarabot előadni, hogy a sport összeköt, nem pedig szétválaszt, de az élet mindig rácáfol erre. Ahol nemzetek versenyeznek egymással, ott a vesztes sohasem fogja őszintén megtapsolni a másikat egy vereség után; nem fog gratulálni a másik kiváló teljesítményéhez.
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
A magyar néplélek plebejus, de felemelő megnyilvánulási formáját a stadionozók soha fel nem fogják.
A kérdés „csupán” az: vajon joggal?
„A család és munka mellett szinte lehetetlen lett volna teljesítenem.”
Első liverpooliként érhetné el ezt az eredményt.
Méhkasként bolydult fel az istenadta nép.
Ami a szívén, az a száján.
A bemutatott képeken a hatóságok által megtalált, külön csomagolt robbanóanyag, gyújtókapislik, detonáló zsinór, valamint a diverziós cselekmény előkészítéséhez szükséges eszközök láthatók.
A magyar emberek nem akarnak morális és ideológiai okokra hivatkozó politikusok miatt drágább rezsit fizetni.
