Örömeim

Magyar írónak lenni azt jelenti, hogy valaki magyarul beszél és főleg magyarul ír. A mi szépséges nyelvünkön. Azt jelenti, hogy itt született, ez határozta meg az életútját, minden leírt sora a magyar nép sorsáról szól. A magyar írónak nehéz dolga van, mert meg 
akar felelni emberi önmagának, író önmagának, a magyarságnak, a határon belül élő magyarságnak és a mai Magyarország határain túl élő magyarságnak, és persze az emberiségnek. Az amerikai, a német vagy a francia írónak könnyebb dolga van. Neki sincs könnyű dolga, hiszen jól írni nem könnyű, nagyon jól írni pedig kifejezetten nehéz, kurva jól írni pedig kurva nehéz, de azért az amerikai, a francia vagy a német írónak könnyebb dolga van, mert neki nem kell a létét meg a népe létét is bizonyítania, neki elég írnia. Ezzel szemben egy magyar írónak azt is meg kell mutatnia, hogy a népe többet ér, mint amennyire a világ becsüli. Mert a magyarság ugyan több mint ezer éve itt él, Európa szívében, rokontalanul és magányosan, talán nem kis népként, de biztosan nem nagyként, hiszen mi is az a tizenkét-tizenhárom millió, és ugyan nem mi írjuk a világtörténelmet, lemaradni sem akarunk. Így aztán a magyar író, mintegy mellékesen, azt is el akarja mondani, hogy csupa lelemény a népe, csupa tehetség, csupa életképesség, és adott annyit a világnak, mint amennyit kapott tőle.

Mindezt nem én mondom, hanem Örkény István mondta és írta közel ötven évvel ezelőtt, de ha lenne hozzá tehetségem, ezzel nem azt mondom, hogy nincs, de azt sem állítom, hogy van, szóval, ha lenne, akár én is mondhatnám és írhatnám, mert szebben, tisztábban, világosabban beszélni és írni erről az amúgy nehéz és érzékeny témáról, úgy érzem, nem lehet.

A magyar nyelv a világ egyik csodája. Egészen különleges szerencsém, hogy magyarul írhatok. Költészetünk a világ egyik legnagyobb költészete, amit soha nem fogunk tudni igazán megmutatni a világnak, mert ez a gigászi poétika egy kicsit el van temetve a nyelvünkben. Markunkban szorongatjuk a Kohinoor gyémántot, de rajtunk kívül alig-alig tudja ezt rólunk valaki is a nagyvilágban. Magyarra mindent le lehet fordítani, a mi nyelvünkön a klasszikus versformák, a francia alexandrinus és bármi ugyanúgy vagy olykor szebben szólal meg, mint az eredetiben. A magyar nyelv olyan tömör, tiszta és világos, hogy magyarul nehezebb hazudni, mint más nyelveken, mert a magyar nem tűri magán a hazugságot, nem tűri a ködösítést, a homályt, a füstöt. A magyar nyelv az igazság nyelve.