Alkotmánypuccs előkészítve

Egy talán kissé borongós, mégis tavaszi, kora nyári napon négy, elvileg megbecsült „tudósember” – Bárándy Péter, Fleck Zoltán, Lengyel László és Vörös Imre – úgy gondolta, közkinccsé teszi a Népszavában, hogyan is kellene „helyre­állítani a jogállamot”. Hangnemük első blikkre magával ragadó, mégis érződik, hogy valami turpisság van a dologban. Biztosra véve, hogy a baloldal győzedelmeskedik a jövő évi választáson – bízzunk benne, hogy ez a legalapvetőbb tévedése a „dolgozatnak” –, amellett érvelnek, hogy feles parlamenti többséggel is felül lehet írni az Alaptörvényt, illetve az „orbáni diktatúra” kétharmados törvényeit.

Amikor egy „sztárügyvédtől”, volt igazságügyi minisztertől, egy jogszociológus egyetemi tanártól, egy „neves” politológustól és egy volt alkotmánybírótól ilyesmiket lehet olvasni, kicsit olyan érzése lesz az embernek, mint mikor a randin a csinos lány odapurcint, büdös lesz, és végtelenül ciki az egész. Na jó, ennél most kicsit talán többről van szó: igazából még a „randi” előtt tudtuk róluk, hogy ők ilyenek, sőt azt is, hogy a kellemetlen buké szétdobálására kifejezetten biztatják őket. Például Gyurcsány Ferenc, aki úgy nyilatkozott a minap, hogy „szét kell feszíteni a jelenlegi alkotmányos kereteket”, de korábban – hatalomátvétele esetére –„földönfutóvá tételt” irányzott elő; felesége „egy csuklómozdulattal dobná a kukába” az Alaptörvényt, Vadai Ágnes pedig ruandai módszerekkel történő „igazságtételt”, Fekete-Győr András a neki nem szimpatikus újságírók foglalkozástól való eltiltását javasolta.

De akkor kezdjük az elejéről, és vegyük kissé komolyabbra a figurát – merthogy ők is komolyan gondolják, amit gondolnak. Még 2011-ben Eörsi Mátyás volt talán az első, aki arról lamentált, hogyan lehetne majd 2014-ben feles többséggel alkotmányoznia egy „új, demokratikus koalíciónak” – hiszen az Alaptörvény akkor éppen csak megtörtént (kétharmados) elfogadása természetesen „illegitim” volt. Ezt a jelzőt persze azóta sokszor hallhattuk baloldali politikusok szájából olyan nyilvánvaló abszurditások mellett, mint hogy valójában négy­ötöd (!) kellett volna hozzá – holott a korábbi alkotmányban ezen, csak az eljárás megkezdéséhez szükséges többséget előíró passzus 1998-ban hatályát vesztette, 2009-ben egy Közlöny­verzióban Gyurcsány Ferenc és Tordai Csaba egyszerűen „visszaszerkesztette” a szövegbe.

Legalitás (jogszerűség) és legitimitás (elfogadottság) megkérdőjelezése valamiféle értelmiségi műmorál jegyében annak ellenére vált folyamatossá a balos pártpolitikai és a liberális „szakmai” térben is, hogy a parlamentbe kerülő képviselők valamennyien és minden alkalommal letették az esküt az Alaptörvényre mandátumuk felvételekor. Tíz év után pedig nehéz azzal a ténnyel is vitatkozni, hogy az ország politikai, társadalmi stabilitása, a döntéshozatal nemzetközi térben megvalósult stratégiai autonómiája – mely például lehetővé tette a többcsatornás vakcinabeszerzést – elválaszthatatlan a közjogi berendezkedés alapjául szolgáló normaszövegtől.