Összeomlás?

R.T. írása a Mandiner hetilapban.

Csurka István Döglött aknák című, kiváló drámájának két főszereplője egy kórteremben elmélkedik azon, hogy egyiküknek omlása van, másikuknak pedig roppanása, ráadásul mindkettőjüknek idegössze. Valamiért mindig ez a kis szójáték jut eszembe, mikor az egészségügy folyvást küszöbönálló összeomlásáról vagy összeroppanásáról hallok.

„A kormány lesz a felelős, ha az orvosok tömeges felmondása miatt összeroppan az egészségügy” (2021. február 26.); „Az egészségügyi ellátórendszer összeomlott” (2021. március 3.); „2-3 nap és összeomlik Magyarország egészségügye” (2021. március 1.); „Összeomlás szélén az egészségügy a fővárosban és Pest megyében” (2021. március 5.) – olvashattuk magukat mértékadónak tartó sajtótermékek szalagcímeit a korona­vírus-járvány harmadik hullámának felívelése alatt. Már akkor is kissé szkeptikus voltam ezzel, de érdekes aktualitást kapott a kérdés, amikor egy enyhe tünetekkel lezajlott koronavírus-­fertőzést hónapokkal követő szövődmények miatt kénytelen voltam néhány napot a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky-kórház fül-orr-gégészeti osztályán eltölteni. Sosem feküdtem még kórházban, és mi tagadás, előzetesen kicsit tartottam is az élménytől, pláne úgy, hogy közben mindenhonnan az folyt: bármikor lehetünk betegek, bármikor kórházba kerülhetünk, CSAK MOST NEM. Nos, nekem bejött a lottóötös: mikor is kerüljünk kórházba életünkben először, ha nem az évszázad világjárványának kellős közepén, annak is a legrosszabb időszakában? Egyszóval nem sok jóval kecsegtetett az új helyzet.

Amikor azonban reggel hétkor becsekkoltam a kórház recepcióján, kellemes meglepetések sorozata ért: minden simán, jól szervezetten történik, az állítólagos káosznak semmi nyoma. A kórházban oltópont is működik, de láthatólag ott sincs semmi tumultus. Háromágyas, saját fürdőszobás, felújított kórterembe kerültem, ahogyan egyébként mindenki, aki hozzám hasonlóan kvázi az utcáról, minden kivételezés és VIP-elbánás nélkül került oda.