Stone vagány gyerek volt. Nemcsak életének ismert részletei miatt – háromhavi börtön Pozsonyban még a kommunista Csehszlovákia idején; összecsapás az oxfordi marxizmusrajongó diákokkal –, hanem azért is, mert voltak saját meglátásai.
Norman Stone professzor talán a legszínesebb alkotó volt a huszadik század és az ezredforduló történészei között. Nem is véletlenül használtam a címben az írófejedelem kifejezést. Akármelyik könyvét vesszük elő, még az olyan megátalkodott baloldaliak is, mint Paul Lendvai, Stone stílusát, nyelvi virtuozitását emelik ki: „Néhány mai történész nemcsak hírnévre tett szert, de irodalmi halhatatlanságra is” – írták róla a The Guardian hasábjain. Máshol gyilkosan precíz megállapításaihoz méltón fogalmazták meg azt, hogy könyveit élvezet olvasni. „Attól, hogy esetleg Stone politikai nézetei nem az ön asztalára kívánkoznak, még élvezni fogja a szellemi lángszóró tüzét” – olvashatjuk a Financial Timesban egy korábbi könyvéről.
Stone vagány gyerek volt. Nemcsak életének ismert részletei miatt – háromhavi börtön Pozsonyban még a kommunista Csehszlovákia idején; összecsapás az oxfordi marxizmusrajongó diákokkal; metsző gúnnyal megfogalmazott nézetei az „európai egységről” –, hanem azért is, mert voltak saját meglátásai, és merte őket képviselni. Nem félt a konfliktustól; a The Telegraph nekrológja nemcsak színes történésznek nevezte, hanem a magyarra nehezen fordítható „contrarian” jellemzést is adta neki. Olyasvalaki, aki a többségi véleménnyel – az úgynevezett mainstreammel – szembehelyezkedik. Ami a történészmesterséget illeti, az nem kizárólag az elbeszélés módjában és tartalmában nyilvánult meg, hanem abban is, hogy átfogó képet tudott alkotni egy-egy eseményről, országról. Globális látásmódja volt, nem veszett el a részletekben, miközben olyan tudás volt a fejében, amilyennel kevesen mérkőzhetnek.
Akármelyik könyvét vesszük elő, még az olyan megátalkodott baloldaliak is, mint Paul Lendvai, Stone stílusát, nyelvi virtuozitását emelik ki”
A fenti laudációban elbeszélt dolgok mögött persze néhány kérdés bujkál. Egy angol nyelvi virtuóz leleményeit hogyan lehet átültetni magyarra? Vajon a globális szemléletmód egy-egy ország leírásánál nem válik-e birodalmi nézőponttá? A nagy ívű meglátások mögött ott van-e az ördög a részletekben? A fő kérdést pedig így foglalhatjuk össze: ami az (egykori) angolszász világban jól fest leírva, az magyarul mit mond nekünk?
Stone könyve magyar változatának olvasásakor ezek a kérdések égetővé válnak. A kötet alapvetően szakirodalomra épít. A könyv szerkesztőjeként bizony egyes esetekben nehéz volt megküzdeni azzal, hogy a professzor megrögzött konzervatívként a járt utat részesítette előnyben, és ódzkodott az újdonságoktól. Tulajdonképpen úgy is fogalmazhatnánk, hogy túl sok időt töltött a bécsi Kriegsarchivban és az ankarai Bilkent Egyetemen.
Mondhatnánk, hogy a birodalmi központból másképpen fest a rebellis magyarok képe. Ankarából úgy, hogy a rendetlenkedő, feudális anarchiába süllyedt országot tulajdonképpen helyretették a padisah dicső harcosai; Bécsből meg akképpen, hogy ez a hálátlan magyar népség meg sem érdemelte a császárok atyai gondoskodását – hiszen az igazi fejlődés csak 1849 után, a szabadságharc leverését követően indult meg. Az már csak hab a tortán, hogy mindezek mellett az Osztrák–Magyar Monarchiát elavult egzotikumnak mutató, száz évvel ezelőtti nyugati elbeszélésmód is hellyel-közzel tetten érhető a Monarchia dicséretével egyszerre. Stone könyve az ilyen ízű megjegyzésekkel és megállapításokkal együtt élvezetes és hasznos. Hasznos azért, mert tükröt tart: milyen a képünk a nagyvilágban? Pontosabban milyen lehet a rólunk festett kép? A szerző néha egzotikusnak, néha élhetetlennek, néha humorosnak, néha hősiesnek, néha pedig tragikusnak mutat minket és a sorsunkat. De ezt minden esetben úgy teszi, hogy nem lesz bántó, és számunkra inkább kedvező portrét fest a magyar történelemről.
Bő évszázaddal ezelőtt Norman Stone egyik honfitársa, Robert William Seton-Watson a magyarokról szóló megállapításaival hozzájárult a trianoni pusztításhoz, és a magyar mint márkanév befeketítéséhez. Most nyugodtan mondhatjuk, Stone révén megtettünk néhány lépést visszafelé az úton. És ez sem kevés.
Norman Stone: Magyarország – Rövid történelmi vázlat. Pallas Athéné Könyvkiadó, 2021
Címlapkép: Pallas Athéné Könyvkiadó
A nagyszabású régészeti feltárás olyan valóságot villantott föl, amiről a kutatók nem is álmodtak. Luxuscikkek, gazdagság és hatalmas város képe bontakozott ki a szakemberek szemei előtt.
A termelés hozza létre a fogyasztót – ez pedig ugyanúgy igaz a szexuális szükségletekre, vágyakra és habitusokra is.
Ha száz év múlva megírják az ezredforduló utáni két évtized történelmét, akkor annak a középpontjában nem politikusok vagy ideológiák lesznek, hanem a technológiai forradalom, és annak hatása a társadalomra.
Így kontextus nélkül leírva a darwinizmus, liberalizmus, BLM, feminizmus, eugenika, LMBTQ és transzhumanizmus mintha semmiben sem kapcsolódna egymáshoz, pedig ezúttal is összenő, ami összetartozik.
Száraz Miklós György bő negyedszázada van jelen az irodalmi életben.
Magyarországon ilyen nem fordulhat elő.
Úgy látszik, Szerbiában továbbra sem lesz színes forradalom.
