Stone vagány gyerek volt. Nemcsak életének ismert részletei miatt – háromhavi börtön Pozsonyban még a kommunista Csehszlovákia idején; összecsapás az oxfordi marxizmusrajongó diákokkal –, hanem azért is, mert voltak saját meglátásai.
Norman Stone professzor talán a legszínesebb alkotó volt a huszadik század és az ezredforduló történészei között. Nem is véletlenül használtam a címben az írófejedelem kifejezést. Akármelyik könyvét vesszük elő, még az olyan megátalkodott baloldaliak is, mint Paul Lendvai, Stone stílusát, nyelvi virtuozitását emelik ki: „Néhány mai történész nemcsak hírnévre tett szert, de irodalmi halhatatlanságra is” – írták róla a The Guardian hasábjain. Máshol gyilkosan precíz megállapításaihoz méltón fogalmazták meg azt, hogy könyveit élvezet olvasni. „Attól, hogy esetleg Stone politikai nézetei nem az ön asztalára kívánkoznak, még élvezni fogja a szellemi lángszóró tüzét” – olvashatjuk a Financial Timesban egy korábbi könyvéről.
Stone vagány gyerek volt. Nemcsak életének ismert részletei miatt – háromhavi börtön Pozsonyban még a kommunista Csehszlovákia idején; összecsapás az oxfordi marxizmusrajongó diákokkal; metsző gúnnyal megfogalmazott nézetei az „európai egységről” –, hanem azért is, mert voltak saját meglátásai, és merte őket képviselni. Nem félt a konfliktustól; a The Telegraph nekrológja nemcsak színes történésznek nevezte, hanem a magyarra nehezen fordítható „contrarian” jellemzést is adta neki. Olyasvalaki, aki a többségi véleménnyel – az úgynevezett mainstreammel – szembehelyezkedik. Ami a történészmesterséget illeti, az nem kizárólag az elbeszélés módjában és tartalmában nyilvánult meg, hanem abban is, hogy átfogó képet tudott alkotni egy-egy eseményről, országról. Globális látásmódja volt, nem veszett el a részletekben, miközben olyan tudás volt a fejében, amilyennel kevesen mérkőzhetnek.
Akármelyik könyvét vesszük elő, még az olyan megátalkodott baloldaliak is, mint Paul Lendvai, Stone stílusát, nyelvi virtuozitását emelik ki”
A fenti laudációban elbeszélt dolgok mögött persze néhány kérdés bujkál. Egy angol nyelvi virtuóz leleményeit hogyan lehet átültetni magyarra? Vajon a globális szemléletmód egy-egy ország leírásánál nem válik-e birodalmi nézőponttá? A nagy ívű meglátások mögött ott van-e az ördög a részletekben? A fő kérdést pedig így foglalhatjuk össze: ami az (egykori) angolszász világban jól fest leírva, az magyarul mit mond nekünk?
Stone könyve magyar változatának olvasásakor ezek a kérdések égetővé válnak. A kötet alapvetően szakirodalomra épít. A könyv szerkesztőjeként bizony egyes esetekben nehéz volt megküzdeni azzal, hogy a professzor megrögzött konzervatívként a járt utat részesítette előnyben, és ódzkodott az újdonságoktól. Tulajdonképpen úgy is fogalmazhatnánk, hogy túl sok időt töltött a bécsi Kriegsarchivban és az ankarai Bilkent Egyetemen.
Mondhatnánk, hogy a birodalmi központból másképpen fest a rebellis magyarok képe. Ankarából úgy, hogy a rendetlenkedő, feudális anarchiába süllyedt országot tulajdonképpen helyretették a padisah dicső harcosai; Bécsből meg akképpen, hogy ez a hálátlan magyar népség meg sem érdemelte a császárok atyai gondoskodását – hiszen az igazi fejlődés csak 1849 után, a szabadságharc leverését követően indult meg. Az már csak hab a tortán, hogy mindezek mellett az Osztrák–Magyar Monarchiát elavult egzotikumnak mutató, száz évvel ezelőtti nyugati elbeszélésmód is hellyel-közzel tetten érhető a Monarchia dicséretével egyszerre. Stone könyve az ilyen ízű megjegyzésekkel és megállapításokkal együtt élvezetes és hasznos. Hasznos azért, mert tükröt tart: milyen a képünk a nagyvilágban? Pontosabban milyen lehet a rólunk festett kép? A szerző néha egzotikusnak, néha élhetetlennek, néha humorosnak, néha hősiesnek, néha pedig tragikusnak mutat minket és a sorsunkat. De ezt minden esetben úgy teszi, hogy nem lesz bántó, és számunkra inkább kedvező portrét fest a magyar történelemről.
Bő évszázaddal ezelőtt Norman Stone egyik honfitársa, Robert William Seton-Watson a magyarokról szóló megállapításaival hozzájárult a trianoni pusztításhoz, és a magyar mint márkanév befeketítéséhez. Most nyugodtan mondhatjuk, Stone révén megtettünk néhány lépést visszafelé az úton. És ez sem kevés.
Norman Stone: Magyarország – Rövid történelmi vázlat. Pallas Athéné Könyvkiadó, 2021
Címlapkép: Pallas Athéné Könyvkiadó
Jakupcsek Gabriella többek között azt a kérdést tette fel követőinek, hogy csak őt zavarja-e, hogy egy ilyen minőségi alkotást így megnyirbálnak.
Fontos információkat tarthatott vissza a koronavírussal kapcsolatban, hogy keresztbe tegyen Trumpnak.
Ezüstkincset találtak az önkéntesek egy eddig nem kutatott vár udvarán. Az érmékből álló lelet a kiskirályok korából származik és egy edényben volt elrejtve.
A valódi árulás nem az, hogy Amerika most „cserbenhagyja” Ukrajnát...
Perczel Olivér láthatóan széleskörű alapkutatást végzett, figyeleme kiterjed még a naplókra, a historia domusokra, de még a plakátokra és a napisajtóra is. Veszprémy László Bernát írása.
Mindenki a saját nyelvén, vagy a történelmileg indokolt nyelven szólal meg a filmben.
Donald Trump fia is dollármilliókat fektet be a vállalkozásba.
„A magánélet, a szabad piacok és az egyéni szabadság tétje nem is lehetne nagyobb.”
