Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban.
„A fiatalság diadalmaskodik ma a közgondolkodásban. Minden, ami új, az jó, minden, ami fiatal, az értékkel bír. Negyven felett az ember élete mintha már semmit nem érne, hiszen nem tudja elég jól használni az új technikákat, nem tanul olyan könnyen, és nem is tartja mindig fontosnak, hogy mindennel lépést tartson” – állítja Aczél Petra nyelvész, kommunikációkutató. A Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció és Szociológia Intézetének igazgatója nagy kihívásnak látja az ifjúságkultuszt és azt a jelenséget, hogy a negyven feletti korosztály már nem is szeretné elsajátítani az újdonságokat. Ennek egyik oka az, hogy ez a nemzedék egész életében azt tapasztalta, az egykoron új technikai vívmányok – mint a szalagos és a kazettás magnó, majd a VHS rendszer – a kezdeti fellángolás után feleslegessé, meghaladottá váltak. „Senki nem akar az enyészetnek tanulni, az ember pedig idősebb korában egyre meggondoltabb” – magyarázza Petra. A professzor szerint ezzel együtt sem reménytelen a helyzet, a személyes találkozásokra mindig lesz igény és szükség.
„Vegyük tudomásul, hogy megváltozott a kor. Ma már rengeteg módon kapcsolódhatunk a másikhoz virtuálisan, ám ezek a kapcsolatok információ-központúak, és tudjuk jól: egy emberi viszonyt nem lehet információkra szálazni. Az online térbe is próbáljuk beletenni a személyes találkozás többletét, de az érintést lehetetlen giffel vagy emotikonnal helyettesíteni. A való élet kémiája, a háromdimenziós helyzetekből származó tanulás digitálisan egyelőre nem pótolható. Gondoljunk csak bele: egy találkozás után a világ néha nem ugyanolyan, pusztán azért, mert beszéltünk valakivel, akinek a közelsége, személyiségének az ereje is hatott ránk. Ez a fajta karizma, hosszú távú mozgatóerő a virtuális világból – még – hiányzik.”