Matteók harca Itáliáért

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.

Január 13-án, bő egy hónapos üzengetés után megvonta támogatását a kormánytól Matteo Renzi volt miniszterelnök, a Demokrata Pártból kiváló Olaszország Él (IV) kis párt vezetője. A kormányválság lapzárta előtti legutolsó fejleménye, hogy Giuseppe Conte miniszterelnök benyújtotta lemondását, abban bízva, hogy újra kormányalakítási megbízást kap – új választás nélkül. A pártjukból távozó függetlenek vásárterévé lett parlamentben kétségbeesetten szervezkedik mindenki, aki hatalmat akar, a közvélemény-kutatások viszont azt tükrözik, hogy az olaszok már rég nem gondolják, hogy a törvényhozás az ő akaratukat képviseli.

Hatalmi játékok
„Jól fogom érezni magam ellenzékben. Nálam lesz majd minden ügyben az egyensúly” – nyilatkozott Renzi, miután felrobbantotta Giuseppe Conte második, a populista-középpárti Öt Csillag Mozgalom (M5S), a balközép Demokrata Párt (PD), a balos Szabadok és Egyenlők (LeU) és az Olaszország Él alkotta kormányát. Miután a párton kívüli miniszterelnök, az ötcsillagosok, a PD-sek és az IV-sek között december elejétől késhegyig menő viták zajlottak a médiában az uniós helyreállítási alapból származó pénzek megfelelő elköltése kapcsán, Renzi január eleje óta az általa delegált kormánytagok – Teresa Bellanova agrárminiszter, Elena Bonetti család- és egyenlőségügyi tárcavezető, valamint Ivan Scalfarotto külügyi államtitkár – visszahívásával, valamint a parlamenti támogatás megvonásával zsarolta Contét.

Renzi indoklásának nagy részét a miniszterelnök munkamódszerével szembeni kritikái tették ki – hogy túl sok mindent intéz kormányrendeleteken és munkacsoportokon keresztül; túl sokat szerepel a tévében és a közösségi médiában ahelyett, hogy a munkáját végezné; hogy valóságshow-t csinált az olasz politikából; hogy nem merte elég harsányan elítélni a washingtoni Capitolium ostromát; hogy a helyreállítási alapból Olaszországnak járó 220 milliárd eurót pazarlóan, haszontalan dolgokra akarja elkölteni; hogy „sebet ejtett a demokratikus szabályokon”. A lemondott kormánytagok közös nyilatkozatukban a demokratikus munkamódszer elhiteltelenítésére, gondolataik félresöprésére, tettvágyuk megfojtására, együttműködésük ellehetetlenítésére panaszkodtak.

Bár mások is osztják a Contét érintő kritika jó részét, Renzi múltját és jelenét ismerve nem rugaszkodik messzire a valóságtól az, aki hatalmi játékot lát a szakmainak tűnő kritikák mögött gondosan előkészített lépésben. Matteo Renzi politikai pályafutása során mindig jól tudta, mikor borítsa rá az asztalt szövetségeseire. Mostani akciója azonban nemcsak hideg politikai kalkuláción alapul, van benne egy jó adag túlélési ösztön is: az Olaszország Él 29 fős alsóházi és 18 fős szenátusi frakcióját nem a nép akaratának köszönheti, hanem annak, hogy 2019-es pártütésekor ennyi embert tudott magával vinni a PD frakciójából. Valós támogatottsága még a kormányválság előtt is alig érte el a 3 százalékot, azóta pedig 2,2 körülire csökkent, Renzi ráadásul rendre a népszerűségi listák utolsó helyén landol. Gyakorlatilag nincs esélye arra, hogy a 2023-as választás után bármilyen szerepet játsszon az olasz politikában, pláne úgy, hogy a következő voksolás után harmadával csökken majd a mandátumok száma a törvényhozás mindkét házában.

Röviden megjegyzem