Brexit – minden a halakon múlik

Sándor Lénárd és Joób Kristóf írása a Mandiner hetilapban.

„Minden a halakon múlik” – e kijelentés találóan jellemezhetné az óesztendő jogéletének utolsó nagy drámai fordulatát. Karácsony estéjén véglegesítették az Egyesült Királyság és az Európai Unió gazdasági és biztonsági kapcsolatrendszeréről szóló nemzetközi megállapodások szövegét. A kétezer oldalt kitevő nemzetközi szerződések ideiglenes alkalmazásával elkerülhetővé vált a megállapodás nélküli brit kiválás.

Főszerepben a halak
És hogy mi közük van mindehhez a halaknak? Nos, a halak a brexit irracionalitásáról, paradoxonjáról, emellett valódi tétjéről egyaránt tanúskodnak. A kiválásról folytatott tárgyalásokat ugyanis éppen az a gazdasági irracionalitás jellemezte, mint ami a kiválásról meghozott brit döntést. Jól bizonyítja ezt, hogy a világ ötödik legnagyobb gazdasága és a világ legnagyobb belső piaci térsége közötti fordulatos tárgyalások során az a kérdés játszotta a főszerepet, hogy mely vizeken ki, milyen és mennyi halat foghat, noha a tekintélyes brit szolgáltatóipar és autógyártás mellett a halászat eltörpül, a bruttó össztermék egy százalékát sem teszi ki. Ráadásul a brit halászok a brit halakat elsősorban nem is a brit piacnak fogják, hanem nagy részüket a kontinensen lévő élelmiszeripar számára értékesítik. A halak brexitparadoxonja tehát az, hogy a britek hiába szerzik vissza vizeiken a halászati jogukat, ha cserébe a vámok és a mennyiségi korlátozások miatt nem értékesíthetik a zsákmányt az unió piacain.

A brit kiválás mögött azonban nem a gazdasági racionalitás áll. A halászati érdekeik megvédésétől és erőteljesebb érvényesítésétől a britek nem válnak sikeres gazdasággá, de még csak tehetősebbek sem lesznek. A halak és a halászat ezért jelképes értelmű, és a brexit valódi tétjére világít rá. A szigetországnak, amely egykoron a tengerek ura, a nagy felfedezések motorja és a tengerjog fő fejlesztője volt, a halászat mindig is a nemzeti önmeghatározás és kiválóság részét jelentette és jelenti mind a mai napig. A halászat kérdése átvitt értelemben tehát a szuverenitásról szól, és rajta keresztül a nemzeti és az európai integráció érdekei közötti vélt vagy valós konfliktusok válnak egészen kézzelfoghatóvá. Ahogyan az angol történész, Keith Lowe fogalmazott egyik írásában: a nemzeti emlékezet az európai emlékezet és a gazdasági megfontolások fölébe kerekedett.

Mit jelent a szuverenitásért cserébe feladott belső piac?
A britek ezt a legalapvetőbb törekvésüket sikerrel valósították meg függetlenül attól, hogy gazdasági és üzleti értelemben vagy az egyes gazdasági szektorok terén éppen előnyös vagy kevésbé előnyös megállapodásokat kötöttek. A belső piaci és vámuniós tagságukat szuverenitásuk és szabályozási függetlenségük visszanyeréséért cserébe adták oda. Brit szempontból így siker, hogy az uniós jog – ideértve a versenyjogi szabályokat és az állami támogatások jogát – területi hatálya, az ahhoz való alkalmazkodási kötelezettség és az Európai Unió Bíróságának (EUB) joghatósága – az észak-írországi terület kivételével –  megszűnt az Egyesült Királyság felett. Boris Johnson miniszterelnök erre utalt, amikor úgy fogalmazott, „ismét kezünkbe vettük törvényeink és sorsunk alakítását”. Az Egyesült Királyság és az Európai Unió kapcsolatát ennek megfelelően január elsejétől a karácsonykor véglegesített nemzetközi szerződések, illetve tágabb értelemben a nemzetközi közjog szabályai rendezik. Mindennek azonban számos olyan következménye van, amely jelentős mértékben kihathat az uniós jog értelmezésére is.