Ragasztó Isten kezében

Gacsályi Sára interjúja a Mandiner hetilapban.

Állítólag nem szívesen ad interjút. Igaz ez?
Kicsit tartok tőle. Előfordult már, hogy olyasmiket írtak le rólam, amit egyáltalán nem éreztem magaménak. A családunkról készült cikkekben sokszor felfedezem, hogy idealizálnak bennünket. Nem tudom, miért van erre szükség, és zavar, mert nem igaz. Nálunk sincs mindennap ropogós fehér terítő az asztalon.

Két ágról híres felmenők, egy híres férj, hat szép gyerek: elég könnyű az életüket idealizálni. 
Igen, de ez csak azért van, mert a média a szépet szereti mutogatni rólunk, nem a teljes képet. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy itthon állandóan háború dúl, de normális emberek vagyunk, küzdünk mi is nap mint nap.

Az a szerep, amelyben ismertté vált, hogy Bárdos Lajos unokája és Lackfi János felesége, mennyire kényelmes?
Meglepett ez a kérdés, mert soha nem gondolkoztam még azon, kényelmes-e ez nekem. Adva volt, hogy Bárdos Lajos unokájaként ismernek. Nagyon szerettem a nagypapámat, rajongtam érte, és sokszor jólesett, hogy miatta – teljesen érdemtelenül – kiemelt helyzetbe kerülök. Ám adódott néhány szerencsétlen eset is, például az új énektanár felállított az órán, sosem látott kottát adott a kezembe és mondta, hogy szolmizáljam le az osztály előtt, hiszen Bárdos vagyok én is. Irtó kínosan éreztem magam, mert nem tudtam megugrani a lécet.

És a folytatás?
Ahogy nőttem, a két jóképű bátyám húgaként tartottak számon, sokszor ezért barátkoztak velem a lányok. Fájt, amikor többedszerre kellett rájönnöm, hogy nem magam miatt keresnek, hanem valamelyik bátyám vagy később a híres férjem miatt. Volt egy nagyon kedves gyerekkori barátnőm, akivel elszakadtunk egymástól, majd húsz év után újra jelentkezett. Alig vártam, hogy lássam, el is jött hozzánk. Végül kiderült, hogy műfordítással foglalkozik, és igazából Janinak szeretné megmutatni az aktuális munkát. Rosszulesett, nehéz volt lenyelni. És nem ez az egyetlen ilyen történet. Persze nemcsak a híres rokonok, a nagycsaládos anyukalét is könnyen beletaszít a „senkilétbe”.