Stigmatizált hősök

2020. november 25. 16:22

A társadalomnak el kell ismernie azokat az embereket, akik ki tudtak törni a szörnyű körülményeik közül, és meg tudták haladni a rossz mintáikat.

2020. november 25. 16:22
null
Skrabski Fruzsina
Skrabski Fruzsina

Kaptam egy feljelentő levelet: nem volt aláírva, a küldő pedig ismeretlen. Az állt benne: az illető figyelmeztet, hogy a szüleimről elnevezett Kopp–Skrabski-díj egyik jelöltje börtönviselt, ezért szerinte lejáratja a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat és a szüleim nevét.

Rettenetesen felháborodtam. Ugyanis a jelölt Tóth Zs. Ferenc, a most befejezett dokumentumfilmem egyik főhőse. Az alkotás címe: Traumáinkon innen és túl, egyfajta antipszichológiai filmről van szó, mert olyan emberek nyilatkoznak benne, akiknek nehéz gyerekkoruk volt, mégis normális felnőtté váltak. Csodálatos embereket ismerhettem meg, emberóriásokat, akik rengeteget szenvedtek gyerekkorukban. Verték őket az alkoholista szüleik, a nevelőintézetben a társaik, mégis fogták magukat, és kitörtek a borzalmas közegükből. Egyikük híres humorista, a másikuk író, a harmadik nevelő lett.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!