Halálos sebek a fény országán?

Van abban valami különös, hogy miután Francia­országot megint leigázta az iszlamista terror, az ottani sajtóban egyre több hír szól arról, hogy számos terrorcselekménynek sikerült elejét venni, és az igazságügyi miniszter is elégedetten nyugtázza, hogy jól működik a rendszer, hiszen 2017 óta harminckét terrorcselekményt hiúsított meg a titkosszolgálat. Kifogja-e a szelet a már a halálbüntetést is megfontolandónak tartó ellenfelei vitorlájából Emmanuel Macron azzal, hogy háromezerről hétezerre növeli az Őrszem hadművelet létszámát, további százhúsz rendőrt helyez Nizzába – és nagyinterjút ad az Al Jazeerának, hogy Afrikában és a Közel-Keleten is értsék: a véleményszabadságunkat nem adjuk?

Noha Franciaországot szokás a lumière, a fény országának nevezni, a hétköznapi embernek az az érzése támadhat, hogy ez a fény és tolerancia egyre kevésbé jár az ország őslakosainak, annál inkább a bevándorló-hátterűeknek. Ennek jellemző példája, hogy ma Franciaországban egy generáció alatt a zsidó származású diákok kétharmada kényszerül elhagyni az állami oktatást, a tanároknak pedig közel a fele számolt már be arról, hogy tanítása során öncenzúrát alkalmaz, nehogy megsértse valamelyik diák – vagy szülő – érzékenységét. Bár az állam és az egyház szerepének elválasztásáról 1905 óta törvény rendelkezik, egyre inkább úgy látszik, hogy az iszlám franciaországi követőinek ez mit sem számít: a 25 év alatti muszlim fiatalok kétharmada Mohamed tanait a köztársaság törvényei fölé helyezi. Noha gyakorlói szerint a muszlimok a béke és a tolerancia hirdetői, nehéz feltétel nélkül azonosulni ezzel a nézettel, amikor bizonyos párizsi, brüsszeli külkerületek kávézóiba női vendégeket nem engednek be, női buszsofőr utáni műszakváltásnál férfi nem hajlandó beülni a sofőrülésbe, a nemiségről szóló biológiaórát pedig már nem lehet tartani az iskolában. A koedukált uszodai órák meghatározása vagy éppen az iskolai menzán a helyettesítő menü biztosítása is inkább arról tanúskodik, hogy vannak, akik egyenlőbbek az egyenlőknél. A politikai iszlám felülkerekedni látszik a vallási iszlámon.

Emmanuel Macron – és éppen aktuális miniszter­elnöke – pedig minden, a fentiekből fakadó terror­cselekmény után kivonul a tett helyszínére, és elmondja, milyen kegyetlen időket élünk, de nem hátrálunk meg, hiszen „a szabadság ott kezdődik, ahol a gyűlölet véget ér”. Folytatjuk, tanár úr – mondja, és a lefejezett történelemtanárnak posztumusz becsületrendet adományoz, hiszen a lumière nem hunyhat ki.