Szerencs tanulságai

A Fidesz ugyan viszonylag stabil előnnyel, több mint 50 százalékos eredménnyel megnyerte az időközi országgyűlési választást, a mögöttünk hagyott felfokozott kampány után sokakat meglephetett, hogy a választópolgárok alig 45 százaléka járult az urnákhoz október 11-én. A kampány kiélezett volt, a kormánypártok és a baloldali ellenzék komoly erőforrásokat mozgatott meg; az utóbbi által indított, végül 46 százalékot elérő jobbikos Bíró Lászlónak még a baloldal vezető politikusai is elmentek kampányolni. Dacára mindennek, a részvétel messze elmaradt nemhogy a 2018-as országgyűlési, de a 2019-es önkormányzati választás részvételétől is. Érdemes tehát megvizsgálni, hogy a választópolgárok miért maradtak távol a szavazástól.

Gondolkodás nélkül rá lehetne vágni: igazából nem volt tétje a választásnak. A kétharmad – amire egyébként a legtöbb esetben nincs szükség – a gyakorlatban valóban nem forgott veszélyben, hiszen mindig akad olyan képviselő, aki a kormánypártokkal szavaz (leg­gyakrabban Ritter Imre német nemzetiségi képviselő). Ellenben tény, hogy a baloldalnak pszichésen fontos lett volna győzelmet aratni, hiszen kommunikálhatta volna, hogy lebontotta a kétharmadot. Ráadásul egy olyan körzetben sikerült volna nyernie, ahol a Fidesz–KDNP mind az európai parlamenti, mind az önkormányzati választáson 50 százalék feletti szavazatarányt ért el. Ám úgy tűnik, az átlagszavazó számára a kétharmad lebontása nem bizonyult elegendő üzenetnek, kellően komoly tétnek. Az egyik fontos tanulság tehát a baloldal számára az lehet, hogy a protesthangulat – amelynek meglétét kár is lenne tagadni – nem feltétlenül lesz elegendő 2022-ben sem.