„A labdarúgás olyan, mint a vallás” – ezek miatt volt történelmi a párizsi BL-elődöntő

Óriási pillanat, amikor a két edző a meccs után összepacsizott egymással.


Késsel megölt, majd lefejezett egy szélsőséges csecsen iszlamista egy középiskolai tanárt a Párizs melletti Conflans-Sainte-Honorine-ban, amiért a szólásszabadságról tartott óráján a Charlie Hebdo gúnylap Mohamed-karikatúráit mutatta a tanulóknak. A rendőrök lelőtték a gyilkost, mert nem engedelmeskedett a felszólításuknak. Az eset mélyen megrázta a francia közvéleményt, több demonstrációt tartottak a meggyilkolt Samuel Paty mellett. Három héten belül ez már a második terrorista indíttatású támadás Franciaországban, amely a Mohamed-karikatúrákhoz köthető. A belügyminiszter jelezte, vizsgálják, hogy feloszlassák-e a francia muzulmán közösség egyes, erőszakot és gyűlöletet hirdető csoportjait.