A baloldali identitáspolitika térnyerése és a vallásosság eróziója egy tőről fakad: mindkettő oka a család intézményének összeomlása. A progresszív vívmányok eredményeként azonban a nők csak kiszolgáltatottabbá váltak – állítja Mary Eberstadt.
Mary Eberstadt prominens konzervatív írószemélyiség, vezető beosztásban szolgálta Ronald Reagan elnököt, s ma a washingtoni Faith & Reason Institute kutatója. Két dolog érdekli igazán: a hit és a család szerepének változása a nyugati civilizációban. Az ateizmus okozta lelki problémákról szóló novellájából színdarab is született, legfrissebb könyve pedig a család perspektíváiról szól. Szerzőnk meggyőződése, hogy az 1960-as évektől kiteljesedő szexuális szabadság alapvetően hozzájárult a család társadalmi szerepének eróziójához, utóbbi egyenes ágon vezetett üzemzavarhoz az egyéni identitásban, amire egyfajta kollektív pánikreakció a baloldali identitáspolitika felerősödése. Egyszerűbben fogalmazva, a progresszió ideológiája előbb tönkrevágta a hit és a család intézményét, s most helyettük kínál válaszokat a „Ki vagyok én?” kérdésre.
Kezdjük az elején: a főemlősök világában, valamint többek közt az elefántoknál és a macskáknál a család egyik legfontosabb funkciója a közösségi tanulás (social learning). Az egyedek (és egyének) a család intézményén keresztül sajátítják el és gyakorolják a kiteljesedéshez szükséges legfontosabb társas készségeket. A család szerepének visszaszorulásával ez a tanulási tér szűnt meg emberek tömegei számára. Mindez párosítva az egyház mint közvetítő intézmény kiesésével a magány, a depresszió és az általános céltalanságérzet elterjedéséhez vezetett. A radikális individualizmus – amit a haladás ideológiája a fentiek helyett kínál – képtelen bármivel is kitölteni a közösségi tanulás mindennapi lehetőségében keletkezett vákuumot.
Eddig kevés újszerűt találunk Eberstadt megállapításaiban, az izgalmas rész csak ezután következik. Szerzőnk ugyanis a könyv második felében kegyetlen szókimondással vezeti le, hogy a szexuális forradalom áldozatai maguk a nők lettek. Ugyanaz a progresszió ugyanis, amely 2020-ban kizárólag a férfias szerepfelfogásért jutalmazza a nőket, és megvetés tárgyává teszi a nőkre korábban jellemző életvitelt, a férfiszerepeket is felborította. A feminizmus tragikusan ironikus következménye, hogy egyre kevesebb nő tudhat a környezetében olyan férfit, aki a ragadozó (predator) helyett a védelmező (protector) szerepét vállalja. A haladás soha véget nem érő forradalma olyan „jól” sikerül, hogy végül a nők válnak tőle kiszolgáltatottabbá.
Reméli, hogy tényleg befolyásos lesz, „tegnapelőtt is elmentünk bulizni” – árulja el a hanganyagon a Tisza Párt elnöke korábbi párjának.
Elindult a harc a nők kegyeiért, de az nem lesz elég, hogy kertészkedik és palacsintát süt.
Iránban klinikai kezelés várhat azokra a nőkre, akik nem tartják be az iszlám öltözködési szokásait.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy miközben a Tisza Párt vezetője nővédelemről beszél, addig a négy fal között terrorizálja őket.
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Legyen nyilvános, hogy a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt vezetője hogyan gondolkodik az olyan kérdésekről, mint a nők szerepe, a nemek közötti egyenlőség vagy a család.
Jó hír érkezett Magyarország számára.
Milyen csodás ez a nap.
