Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
A baloldali identitáspolitika térnyerése és a vallásosság eróziója egy tőről fakad: mindkettő oka a család intézményének összeomlása. A progresszív vívmányok eredményeként azonban a nők csak kiszolgáltatottabbá váltak – állítja Mary Eberstadt.
Mary Eberstadt prominens konzervatív írószemélyiség, vezető beosztásban szolgálta Ronald Reagan elnököt, s ma a washingtoni Faith & Reason Institute kutatója. Két dolog érdekli igazán: a hit és a család szerepének változása a nyugati civilizációban. Az ateizmus okozta lelki problémákról szóló novellájából színdarab is született, legfrissebb könyve pedig a család perspektíváiról szól. Szerzőnk meggyőződése, hogy az 1960-as évektől kiteljesedő szexuális szabadság alapvetően hozzájárult a család társadalmi szerepének eróziójához, utóbbi egyenes ágon vezetett üzemzavarhoz az egyéni identitásban, amire egyfajta kollektív pánikreakció a baloldali identitáspolitika felerősödése. Egyszerűbben fogalmazva, a progresszió ideológiája előbb tönkrevágta a hit és a család intézményét, s most helyettük kínál válaszokat a „Ki vagyok én?” kérdésre.
Kezdjük az elején: a főemlősök világában, valamint többek közt az elefántoknál és a macskáknál a család egyik legfontosabb funkciója a közösségi tanulás (social learning). Az egyedek (és egyének) a család intézményén keresztül sajátítják el és gyakorolják a kiteljesedéshez szükséges legfontosabb társas készségeket. A család szerepének visszaszorulásával ez a tanulási tér szűnt meg emberek tömegei számára. Mindez párosítva az egyház mint közvetítő intézmény kiesésével a magány, a depresszió és az általános céltalanságérzet elterjedéséhez vezetett. A radikális individualizmus – amit a haladás ideológiája a fentiek helyett kínál – képtelen bármivel is kitölteni a közösségi tanulás mindennapi lehetőségében keletkezett vákuumot.
Eddig kevés újszerűt találunk Eberstadt megállapításaiban, az izgalmas rész csak ezután következik. Szerzőnk ugyanis a könyv második felében kegyetlen szókimondással vezeti le, hogy a szexuális forradalom áldozatai maguk a nők lettek. Ugyanaz a progresszió ugyanis, amely 2020-ban kizárólag a férfias szerepfelfogásért jutalmazza a nőket, és megvetés tárgyává teszi a nőkre korábban jellemző életvitelt, a férfiszerepeket is felborította. A feminizmus tragikusan ironikus következménye, hogy egyre kevesebb nő tudhat a környezetében olyan férfit, aki a ragadozó (predator) helyett a védelmező (protector) szerepét vállalja. A haladás soha véget nem érő forradalma olyan „jól” sikerül, hogy végül a nők válnak tőle kiszolgáltatottabbá.