Polcz tizenkilenc éves volt, amikor hazánk hadba lépett, és nem sokkal később már szembesült a világháború poklával: orosz katonák megerőszakolták, megsebesült, a klinikai halál állapotába került. „Az egyik orosz volt rajtam. Hallottam, ahogy a mennyezetről egy női hang csapott le: anyu, anyuka! – kiabálta. Aztán rájöttem, hogy az én hangom az, én kiabálok. Mikor rájöttem, abbahagytam, csöndesen, mozdulatlanul feküdtem. A tudatommal nem tért vissza a testérzékelésem, mintha megdermedtem vagy kihűltem volna. Az ablaktalan, fűtetlen szobában, meztelen alsótesttel fázhattam is. Nem tudom, még hány orosz ment át rajtam azután, azt sem, hogy azelőtt mennyi. Mikor hajnalodott, otthagytak” – írta leghíresebb önéletrajzi írásában, a megjelenésekor az év könyvének választott Asszony a fronton-ban.
1949-ben végzett az ELTE pszichológia szakán. Kezdőként művészetterápiával, majd játékdiagnosztikával foglalkozott, azt követően haldokló gyerekek és hozzátartozóik segítőjeként dolgozott. Karrierje során mindvégig ez a két téma – a gyermekpszichológia és a tanatológia, vagyis a halál és a gyász területe – érdekelte.
Munkájáról a mai napig elismeréssel, szakmai írásairól alapműként beszélnek az egyetemeken.