Aki a szívügyéért dolgozik

Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban.„Szeretném, hogy azt mondja minél több fiatal: a civil szférában dolgozna, mert a nonprofit is lehet menő” – vallja Forgács-Fábián Sára, az Amigos a Gyerekekért Alapítvány megálmodója, a Mathias Corvinus Collegium korábbi diákja. Sára, noha még a húszas éveiben jár, egy 170 fős aktív szervezetet igazgat, képzéseket vezet, emellett a Budapesti Corvinus Egyetem PhD-hallgatója, állandó óraadója. A hat éve általa indított Amigos tartósan beteg gyerekeket segít: egyetemista önkénteseket toboroz és képez, akik a kórházakban tanulnak, játszanak a kicsikkel, hogy egy gyerek se érezze magát magányosnak.

A projekthez évről évre fiatalok százai szeretnének csatlakozni, így ma már négy városban évente több mint ezer beteg gyereket tudnak támogatni. Céljuk, hogy jelen legyenek minden kórházi osztályon, ahol szükség van rájuk, először Magyarországon, majd a Kárpát-medencében, azután jöhet az Amigos Buenos Aires és az Amigos Sydney is.

Az alapítvány motorja még egyetemistaként tucatnyi barátjával kezdett kórházat látogatni, majd lépésről lépésre haladtak előre, mindig a következő megoldandó problémára koncentrálva. Módszerük tagadhatatlanul sikeres, mostanra nemcsak a segítő szervezetek és a kórházak, de a hr világa is felfigyelt a munkájukra. „Azt tapasztaltuk, hogy nálunk az egyetemisták az átlagosnál aktívabbak, és sokáig tagjai a közösségnek. Az, hogy ez miért van, a szektor számára is érdekes kérdés, hiszen mindenki tudni akarja, hogyan lehet az Y generáció tagjait elkötelezetten egy ügy mellett tartani. A tapasztalataink nyomán kutatni kezdtem, és úgy látszik, mi tényleg rájöttünk valamire.” Az amigók sikerének titka a vezető szerint a közös értékrendben és a kölcsönös bizalomban keresendő, ami manapság mintha hiánycikk lenne. „Mi a közösségben a legjobbat feltételezzük egymásról, és így nagyságrendekkel könnyebb létezni, kreatívan gondolkodni, egy-egy dolgot véghez vinni, mint ott, ahol ez nincs meg. Ha az »Amigo-felelősök«, vagyis a vezetőség részéről a bizalom, az önkéntesek részéről a felelősségvállalás nem lenne jelen, járhatnék még mindig tíz emberrel kézen fogva a kórházakba, hogy tutira ne történjen semmi baj” – magyarázza Sára. Hozzáteszi: számtalan dolog nekik sem jött össze, és bár ezekről kevesebbet beszélnek, fontos, gazdagító élményként emlékszik rájuk. „A lényeg, hogy ne torpanjunk meg. Azt hiszem, ez a fajta hozzáállás vitt minket is előre. Sokszor csak utólag ismertem fel, hogy egy-egy dolog kudarc volt, mert amikor benne vagyok valamiben, csak megyek, nyitogatom az ajtókat egymás után; felfedezem, hogy közülük sok nem vezet sehová, de aztán mindig van egy, amely igen. Mindig találunk módot, hogy működjön a rendszer.”