A kőolaj nem megy sehová

Daniel Yergin ősz halántékú energiaguru, a hidegháború utáni világpolitika egyik legtöbbet idézett elemzője az Egyesült Államokban. A Pulitzer-díjas szerző örökös témája a kőolaj történelemformáló ereje – akad kötete, amiből még népszerű tévésorozat is készült. 

Mi lesz Yergin szerint a fekete arany szerepe a 2020-as években és az után? The New Map (az új térkép) – hangzik szerzőnk 2020-as könyvének címe, amivel megkísérel rendet vágni a fosszilis energiahordozók életünkre gyakorolt befolyása körül. Yergin kiindulópontja, hogy az Egyesült Államokban felfutó repesztéses kőolaj-kitermelés (fracking), Peking határtalan am­bíciói a Dél-kínai-tenger kitermelési és szállítmányozási potenciáljának lefoglalására, valamint a putyini Oroszország manőverei együtt 
irrelevánssá teszik az OPEC-et, a nemzetközi energiapiac korábban meghatározó szereplőjét. Az új energiavilág tagoltabb, és egyetlen szereplő által sem irányítható – másrészt sokkalta rugalmasabb is a réginél.

Ebben kevés az újdonság – de akkor miért kárhoztatja a Nyugat baloldali-liberális véleménygócainak csaknem mindegyike (így a The Washington Post, a The Economist és a Financial Times) egybehangzóan Yergin kötetét? Azért, amit szerzőnk a kőolaj jövőjéről ír. Szerinte ugyanis a világgazdaság újraszervezése a megújuló energiaforrásokra épített alapokon vágyálom, és belátható időn belül nem fog bekövetkezni.

Átállás (energy transition) helyett egyelőre a kiegészítés (energy addition) a reális, hiszen a nap- és a szélenergia terjedése mellett a fosszilisenergia-felhasználás is dinamikusan növekszik.