1956 őszén mindannyian ugyanazt akartuk

Még járnak köztünk, akik jól emlékeznek 1956 őszére, de olyanok, akik ezt jól el is tudják mesélni, meglehetősen kevesen. Pedig ezek a személyes, jól elmesélt történetek tesznek egy világraszóló forradalmat élővé. 1956 hősei sokan szétszóródtak a világban, néhányan azonban visszajárnak közülük. Sőt, úgy mentek el, hogy lélekben mindig is itt maradtak.

Van egy fiú, Gyurka, az apja orvos, osztályidegen burzsuj, és őt ezért nem veszik fel az ELTE magyar–francia szakára először se, másodszor se. Beáll autóbusz-kalauznak. Harmadszorra már mint kalauzt, a munkásosztály hasznos tagját felveszik. A Sashegyen él az anyjával, az öccsével és a húgával, no meg Mekivel, a kecskével a garázsban, mert kilakoltatták őket az elvtársak a saját házukból. Gyurka a Hamzsabégi úti buszgarázsban veszi fel és teszi le a munkát. Onnan jár be az egyetemre Gyergyai Albert és Füst Milán óráira. Füst Milán felkiált egyszer, hogy amíg fegyveresek vannak a teremben, addig ő nem kezdi el az órát. Akkor feláll Gyurka, és azt mondja, hogy ő nem fegyveres, ő autóbusz-kalauz, ez az egyenruhája. Füst Milán megnyugszik, és belekezd a Látomás és indulatba.

Mindössze néhány hét adatik az egyetemista létből, amikor 1956. október 23-án kitör a forradalom. A huszonegy éves fiú műszak végén indulna haza, de az anyja üzeni, hogy ne menjen, mert keresik. Leírja egy papírra azoknak a volt osztálytársainak a nevét és címét, akik a háború után kimentek Nyugatra, és elküldi a fiának. Gyurka november 4-e után egyike lesz annak kétszázezer magyarnak, aki elindul. Bécsben megáll. Amikor híre fut, hogy a svédek befogadnak kétszáz tébécést, megjelennek az árusok, zacskóban árulják a tébécés köpetet a követség előtt. Ő nem kér a köpetből, nem fordul északnak, tartja az irányt nyugat felé.