A globalizáció és a közösség is örök

Jeffrey Sachs a Columbia Egyetem professzora, a lengyel Szolidaritás mozgalom egykori főtanácsadója, a világ egyik legbefolyásosabb fejlesztéspolitikai mogulja és az ENSZ millenniumi fejlesztési célkitűzéseinek egyik megalkotója. Nem tartozik a bolygó legmerészebb gondolkodói közé – cserébe módszeres és jól strukturált megközelítést kínál a világgazdasági összefüggések megértéséhez. Nyár elején megjelent könyve a globalizáció fogalomkörét övező káoszban tesz rendet.

Sachs szerint „az emberiség mindig globalizáltan létezett”, elsősorban a határokat nem ismerő földrajz és éghajlat, másrészt a törzsek és országok között terjedő technológiák okán, s nem utolsósorban az ötletek és intézmények mintázatszerű felbukkanása miatt. Szerzőnk a globalizáció hét szakaszát különbözteti meg az állattartás korai formáinak kialakulásától a hatékony mezőgazdaság megszületésén és az óceánok meghódításán keresztül az ipari s végül a digitális civilizációig. Minden korszakot annak egy-egy meghatározó momentumával azonosít: a lovak háziasítása például egyszerre kölcsönzött sebességet, szívósságot, erőt és intelligenciát a gazdaság összes területén.

Sachs tőrőlmetszett globalista, de javára szóljon, hogy elismeri a nemzetköziesedés rákfenéit a járványok terjedésétől a pénzügyi válságoknak való kollektív kitettségig. Összességében úgy látja, hogy a globalizáció történetének mind a hét nagy korszakában pozitív volt a mérleg, mert több embernek vált lehetővé a tanulás, valamint a politikai és gazdasági életben való tevékeny részvétel. A koronavírus kapcsán a hazai közbeszédben is megjelentek a globalizmus végét hirdető vágyképek.