Ahol a vörös grófnő főbe lőtte magát

Nizalowski Attila írása a Mandiner hetilapban.

Az Andrássy-palota a mai középkorúak életében valamikor igencsak fontos intézmény volt. Nem azért, mert őrgrófok voltunk, hanem mert itt működött az élénk budai művelődési ház. Ez volt a „Bem rakpart”, ahol a hetvenes évek végének dekadens, a tervutasításos gazdaságirányításért és Koncz Zsuzsáért már nem rajongó ifjúsága jazzt és bluest hallgathatott. A házat Török Ádám ezüstfuvolája tette igazán népszerűvé a Marcaliban gyártott, csőszárú Levi’sok zsíros hajú népe körében. Még akkor is, ha a Gőzhajót vagy a Vissza a városbá-t jobb volt a kőbányai Csajkovszkij park kopott füvén hallgatni savanyú almabort kortyolva. A rejtélyes vegyületű, ma már biztosan nem kapható italféleségből egyetlen üveg akár féltucatnyi gimnazistát is padlóhoz vágott.

A kultúra régóta otthon érezhette magát a vaskos vízivárosi falak közt. Ennek másik bizonyítéka egy 1968-as interjú, melyben Ék Sándor Kossuth-díjas festőművész, Lenin személyes ismerőse az Ifjú Kommunista hasábjain arról számolt be, hogy pályafutása 1919-ben ebből az épületből indult. A Tanácsköztársaság idején ugyanis a Közoktatási Népbiztosság fejlett esztétikai érzékkel bíró propaganda-ügyosztálya itt látta jónak berendezni Uitz Béla vezetésével a Proletár Képzőművészeti Tanműhelyt. Ékre ma már senki sem emlékszik, pedig olyan művek maradtak utána, mint a Rákosi elvtárs 1919-ben a salgótarjáni fronton. Nyilván ma is sokan megkönnyeznék, ha látható lenne, vajon hol várja sorsa jobbra fordulását.

Az Andrássy-palotának voltak ennél persze szebb pillanatai is. 1878–80-ban építették Linzbauer István tervei alapján. A Hungaricana adatbázisban megtalálható alap- és homlokzati rajzok nem csak a ház szecessziós luxusáról és rejtett, finom zugairól mesélnek. Ahogy böngészi az ember őket, hirtelen felsejlik, hogy ő maga mennyivel egyszerűbben szemléli és éli meg a világot az épület egykori tulajdonosainál. Elég neki az apró konyha és kamara, a muskátlis erkély és a pince a bicajnak. Nem kell fogadó, ahol száraz lábbal hagyható el a hintó. Hátsó csigalépcső, ahol a személyzeten kívül a kalandot keresők is diszkréten távozhatnak. Tágas, gyertyafényes szalon, ahol vendégül látható a közjog megannyi magyar és külhoni méltósága, együtt a tudomány és a kultúra színe-virágával Ferenc Józseftől egészen Lisztig.