Offenzívában a budapesti városvezetés

2020. július 01. 18:49

A kormány és Budapest között hónapok óta zajló háború új frontja jött létre, amikor ellenzéki javaslatra vizsgálóbizottságot állítottak fel az utóbbi huszonöt év korrupciógyanús ügyeinek feltárására. A Fidesz–KDNP frakcióvezetője indítványára a BKV-botrányok és a Combino-beszerzés is terítékre kerül.

2020. július 01. 18:49
null

Almási B. Csaba írása a Mandiner hetilapban.

Érdemes szó szerint is idézni, hogy a fővárost irányító koalíció mivel indokolta a korrupciógyanús ügyeket vizsgáló bizottság felállítását, annyira költői a megfogalmazás: „a múlt árnyaival való szembenézés érvényre juttatásának érdekében” kezdeményezte. Felettébb érdekes, hogy miért több mint nyolc hónappal a választás után jutott az eszükbe, ráadásul azt követően, hogy meglehetősen kulturált volt a hatalomváltás, Karácsony Gergely elismeréssel beszélt elődje, Tarlós István tevékenységéről, mi több, díszpolgárnak javasolta, és a szokásosnál nagyobb végkielégítést állapított meg a részére.

De azután jöttek a főváros számára kínos ügyek. A koronavírus-járvány alatt a budapesti idősotthonokban történt tömeges megfertőződések és halálesetek. Kiderült, hogy a lerohadó Lánchíddal sem tudnak mit kezdeni, és azt sem sikerült elhitetni, hogy a kormány anyagilag tönkreteszi Budapestet. Ezért dönthettek úgy, hogy megpróbálnak offenzívába lendülni, és megszorongatják Tarlós Istvánt, valamint a korábbi, fidesz–KDNP-s vezetést.

Tarlós István nyugodt

Eredetileg nyolc ügyet akartak terítékre venni, de Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője javaslatára hozzávettek még kettőt, amely a Demszky-korszak ikonikus botránya volt: a BKV-sztorit, valamint a Combino villamosok beszerzését „Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő idején”. (Érdekesség, hogy a főpolgármester módosító, illetve el is fogadott javaslatában ugyancsak szerepelt pluszként ez a két ügy, ám ő az egykori szocialista főpolgármester-helyettes, valamint Demszky Gábor főtanácsadója neve helyett a „2010 előtt” kifejezést használta.) A többség támogatta Láng azon módosítását is, hogy a parkolást ne tizenöt, hanem huszonöt évre visszamenőleg vizsgálják. Arra viszont nemet mondott a koalíció, hogy 2021 vége helyett már idén fejezze be a munkáját a testület.

Egyébként Tarlós angyali nyugalommal fogadta a híreket. Az ATV-ben kijelentette: Karácsony is tudja, hogy ő nem korrupt, s ha találnak nála olyan bűnös módon szerzett pénzt, amelyhez harmincéves politikai pályafutása alatt jutott hozzá, felajánlja a Párbeszéd nevű pártnak. Utána tételesen végigment az ügyeken. Elmondta, hogy a patkánymentesítéssel kapcsolatos beszerzés nem is került a közgyűlés elé, bizottság döntött róla, ráadásul Karácsony Gergely – mint zuglói polgármester – is megszavazta. A Biodóm beruházása az állatkert akkori főigazgatójának, Persányi Miklósnak, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok egykori miniszterének a hatáskörébe tartozott, ő tendereztetett, szerződött, írta alá a teljesítési nyilatkozatokat; a parkolás mindig kerületi hatáskör volt, a főváros nem kötött szerződéseket; a Rác fürdőt és a Bálnát megörökölték – sorolta a volt főpolgármester. A 3-as metró felújítását már vizsgálták, de Tarlóst, mint mondta, nem zavarja, ha megint előveszik. Megjegyezte: a 4-es metró szerződéseit az MSZP–SZDSZ-koalíció alatt kötötték, s ha történtek is bűncselekmények, már elévültek, az elektronikus jegyrendszer ügyében pedig épp ő tett feljelentést, de a rendőrség másfél éve ül az ügyön. A főváros egykori vezetője kijelentette: értelmetlen húzni az időt facebookozással, vizsgálatokkal, ha úgy véli Budapest vezetése, hogy korrupció történt, akkor tegyen feljelentést.

Karácsony úgy reagált, a korábbi ciklusban is volt Fidesz által kezdeményezett bizottság, amely a nem fideszes időket nézte meg. Most csak akkor fordulnak a hatóságokhoz, ha a vizsgálat ezt megalapozó megállapításra jut. „Nincs megírva előre az ítélet” – fogalmazott.

Fotó: MTI / KOVÁCS TAMÁS
Fotó: MTI / KOVÁCS TAMÁS

Vizsgálatok komolyabb eredmények nélkül

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!