A zajos sikerhez szükséges szerepjátszás, magabiztosság-többlet és megfelelési kényszer nem jellemzi, mégis a mai negyvenes népdalénekes-generáció legjobbjai között jegyzik. Bognár Szilvia egyike azoknak, akiknek munkássága megtestesíti a népi kultúra modern kori városi fellegvára, a Fonó Budai Zeneház szellemiségét.
Jávorszky Béla Szilárd és Klementisz Réka interjúja a Mandiner hetilapban.
Hogyan vészelte át a leállást?
Eleinte sokkolóan hatott rám a kényszerszünet. A január és március közötti időszak alapvetően a háttérmunkáé, az újabb zenei inspirációk, anyagok, hang- és képfelvételek ideje. Vártam a koncerteket – számtalan izgalmas produkció, turné maradt el, jobb esetben tolódott el így. A gyermekeinkkel való itthonlét, a közös tanulás és a mindennapi létfenntartás nem adott teret, lehetőséget az elmélyült munkára, és szembesülnünk kellett azzal, hogy további fél éven át nem lesz jövedelmünk.
A pályázatok, a szociális támogatások a töredékét sem fedezik egy ötfős család kiadásainak ennyi időre. Mégis, próbáltunk friss lendületet venni, születtek új dalok, új videó is, amelyet most – férjem, Kovács Zoltán szorgos tanulásának és munkájának köszönhetően – teljes egészében mi készítettünk. A legnagyobb változás az, hogy tanítani kezdtem.
Örömömet lelem benne, lelkileg is fontos lépcsőfok. Korábban csak egy-egy tanítványom volt rövid ideig. Emellett a szokásosnál is többet kertészkedtem, s mint sokan mások, kovászos kenyereket kezdtem sütni. Ezekben találtam meg az alkotást és a természettel, az anyaggal való kapcsolat örömét. Felszabadítóan hatnak rám.
Hozhatnak értékváltást az utóbbi hetekben, hónapokban megszerzett tapasztalatok?
Nehéz ezt megjósolni. A világhálón szép példáit láthattuk az összefogásnak, a kapcsolatteremtésnek, a közösséghez való tartozás igényének. Voltak számomra túlzó megnyilvánulások is, de összességében mindenképpen pozitív, előremutató volt, amit megtapasztaltunk. Nagy örömömre közelebb kerültünk egymáshoz az utcabeli családokkal. Valóban elképzelhető, hogy a jövőben könnyebben egymásra találnak a térben közeli kulturális javak, azok közvetítői és a befogadásra nyitott érdeklődők. Örülnék, ha így lenne, de konkrét folyamatokat még nem látok. Ugyan már lehet koncerteket tartani ötszáz főig, a fesztiválokat már lemondták, nincsenek fellépési lehetőségek. Úgy tűnik, a népzenei, világzenei közegben lassabban indul újra az élet. Jó lenne, ha a jövőben sokkal többen döntenének tudatosan bizonyos zenei, kulturális értékek mellett a „mindenevő nagyfogyasztó” attitűd helyett.
Mit jelentett a népi kultúrához kapcsolódni a kilencvenes évek elején, és mit jelent ma?
Gimnazistaként, 1992 környékén csatlakoztam a Vasi Népdalstúdióhoz, ekkor kezdett vonzani a népzene. Ösztönös közeledés volt. Ma már sokkal tudatosabban őrzöm, éltetem a magam eszközeivel a hagyományos kultúra egy szeletét. Összefüggésrendszerben tekintek rá, látom, hogy az eredeti funkciójukból és hagyományos közegükből kikerülő dalok különféle módon élnek tovább a mai társadalmi, kulturális és zenei közegben. Ezért nem ragaszkodom a hagyományos megszólaláshoz, a saját zenekaraim is világzenei produkciókat hívnak életre, de kiindulópontnak, ahonnan elrugaszkodom, feltétlenül a népi kultúrát, a népdal hagyományos előadásmódját tekintem.
Amikor 1995-ben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere díjat, Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató hangosan háborgott azon, hogy „mit is tudhat ez a tizennyolc éves lányka a népi kultúráról”. Könnyen túltette magát ezen?
Nagyon megdöbbentett a kijelentése, de aztán rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Ez a díj arra eszméltetett rá, hogy még komolyabban kell vennem a hivatásomat. A népzenével, a népdalokkal a Tanai Erzsébet vezette Vasi Népdalstúdióban ismerkedtem meg, később énekesként csatlakoztam a Boglya Népzenei Együtteshez, táncolni kezdtem a Szökős Néptáncegyüttesben, tehát több vonalon közeledtem a népi kultúra felé. Huszonegy éves koromban pedig felvételiztem az ELTE néprajz szakára, hogy legyen a népi kultúra műveléséhez kellő tudományos alapom, háttértudásom.
Közben azért volt némi kitérő a pályáján: három évig énekelt az Anima Sound Systemben. Hogyan keveredett ebbe a gyökeresen más, elektronikus zenei világba?
Prieger Zsolték ugyanabban a művelődési házban próbáltak, ahol a Vasi Népdalstúdió működött. Ráadásul Tanai Erzsébet férje és fia, Németh Tamás és Gergő ebben a csapatban zenéltek. A zenekar kérte, hogy ajánljanak nekik egy lányt, aki az énekével feldobhatja a dob-, a basszus- és a reggae-alapokat. Nekem ez akkor izgalmasnak, újszerűnek tűnt – igent mondtam. Az Anima világát akkoriban még inkább az akusztikus hangzás jellemezte, a következő években váltottak fokozatosan az elektronikus tánczenei hangzásra.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A miniszterelnök beszélt a nemzetközi helyzet változásáról, az orosz-ukrán háborúról, a kampányról és a Szőlő utcai ügyről is.
A miniszterelnök szerint nem létezik arra épelméjű magyarázat, hogy miért tanácskoznak hajnalban, azontúl, hogy „be akarják őket darálni”.
Szőlő utca, energia, nagyhatalmak: Orbán Viktor szerint a gyermekvédelemben nincs alku.
A volt köztársasági elnök a Magyar Nemzetnek adott interjút.
Felvidékre utazott a kormányfő egy gyászszertartásra, emiatt nem tudott bemenni reggel a Kossuth rádióba.
A GB News Brüsszelben készített interjút a miniszterelnök politikai igazgatójával.
Bár ő Spanyolországba vágyik.
Még meg sem szerezték, de már az EU-ban befagyasztott orosz pénzekkel sem éri be az ukrán elnök. Kíváncsian várjuk, hogy reagál erre Donald Trump.
