A szegények segélyezik az elkényelmesedett gazdagokat

Oláh Dániel írása a Mandiner hetilapban.

Németország és Franciaország kezdeményezésére tekintélyes méretű, 750 milliárd eurós támogatási alapot hoznak létre az unióban, hogy a nehéz helyzetbe jutó európai gazdaságot átlendítsék a koronavírus-járvány okozta kihívásokon. A Next Generation EU (következő nemzedék) elnevezésű programból 440 milliárd lesz támogatás, 250 milliárd nagyon kedvező hitel, 60 milliárddal szemben pedig garanciát vállal az unió. Ez a 750 milliárd hozzáadódik a következő hétéves költségvetés 1074 milliárdos összegéhez. Élénkítik a gazdaságot, csak nem a magyart Magyarország részesedése – a bizottság közleménye szerint – pontosan még nem rögzíthető, de az ország „legalább 7-8 milliárd eurós vissza nem térítendő támogatásra és 7 milliárd eurós hitelre lehet jogosult”. Ne tévesszenek meg senkit a nagy számok: ezzel az összeggel hazánk lehet a jövőben az uniós költségvetés legnagyobb vesztese. Ha a teljes 1824 milliárd euró elosztási arányát nézzük, a hazánknak jutó források hányada alig növekszik a következő uniós költségvetési időszakban: a 2014–2020-as kohéziós források mértékéhez viszonyítva a javaslatok alapján mindössze 9 százalékos a növekmény – miközben Hollandia esetében mintegy 470 százalékos. Az eddigi források kétszerese juthat számos nyugat-európai fejlett gazdaságnak Svédországtól Ausztriáig; utóbbi 254 százalékkal kaphat többet, mint az előző uniós költségvetésben. Hazánknak lényegében nem jut több, sőt kizárólag a történelmi léptékű, a koronavírus-járvány miatt létrehozott extra pénzügyi alapnak, a Next Generation EU-nak köszönhető, hogy a források legalább nem csökkennek.

A mediterrán országok a fő nyertesek, miközben az elmúlt évtizedben az uniós gazdaság motorjává váló Közép-Európa és a visegrádi régió hátrányos megkülönböztetésben részesül. Azon belül az idei első negyedévben történelmi nagyságrendű gazdasági visszaesést elszenvedő Szlovákia 29 százalékos növekményével és Lengyelország a 24 százalékos emelkedéssel is kedvezőbb helyzetbe kerül hazánknál. Ez valószínűleg szándékos Brüsszel részéről, hiszen így belső törésvonalat hozhat létre a visegrádi országokon belül – utóbbiak közös nyilatkozatban ellenezték a gazdag országok támogatását a szegényebbekkel szemben. Relatív értelemben Magyarországot bünteti Brüsszel a legnagyobb mértékben, azért is, mert források szerint a többi visegrádi országot legalább igyekszik kompenzálni más területeken.

Mint arra a magyar miniszterelnök rámutatott, a hazánkkal megegyező népességszámú, fejlettségben is hasonló szinten álló Portugália Magyarországnál 30 százalékkal nagyobb összeget kapna a gazdasági újraindítási csomagból. Az is meglepő, hogy ha a korábban elfogadott uniós gazdaságélénkítési forrásokat is beszámítjuk, mindössze öt mediterrán ország kapja a teljes uniós újjáépítési terv forrásainak 50,6 százalékát, a közép-európai országoknak pedig ennek a fele jut csupán. Felmerül a kérdés: vajon mi a források elosztásának a mechanizmusa? Ha a magas munkanélküliséget, a nagy államadósságot és a gyenge gazdasági növekedést díjazza Brüsszel, akkor a felelőtlen gazdaságpolitika nyeri el jutalmát uniószerte – méltatlanul. Kérdés az is, hogy a koronavírus okozta válság előtti munkanélküliségi ráta miért képezheti alapját a járvány hatásainak enyhítését célzó források elosztásának. Úgy tűnik, Brüsszel valójában nem is a koronaválság gazdasági hatásaira kíván reagálni.

A nyugat-európai vállalatok eddig is sokkal több forrást vittek ki Magyarországról profit formájában, mint amennyi támogatásként az unióból érkezett – azok nagy része ráadásul vissza is csorgott a nyugati gazdaságokat élénkítve. Nem valószínű, hogy ez érdemi segítséget jelentett hazánk gazdasági felzárkózásához – Magyarországnak többnyire a saját erejéből kellett felküzdenie magát, ami sikerült is: 2019-ben az uniós gazdasági növekedési rangsor élére jutott. Ezt pedig sajátos modellje mellett annak köszönhette, hogy elutasította a Brüsszel és az IMF által a görögöknek is javasolt megszorító politikát. Mára hazánkban az egyik legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta, gazdasági növekedésünk tavaly a második legnagyobb volt, és az idei első negyedévben is kétszázalékos, miközben a szlovák vagy épp a nyugati gazdaságok történelmi zuhanást éltek át. Erős a gyanú, hogy az uniós javaslatok valójában a válság előtti kihívásokat próbálják kezelni.

A következő években eljöhet az idő, amikor az unió már a látszatra sem ad – már nemcsak rejtett gazdasági mechanizmusokon keresztül, hanem intézményesült formában is a szegényebb országok finanszírozhatják a gazdagabbakat. Ez azért is méltánytalan, mert az unió egyik legnagyobb államadósság-csökkentő országa épp hazánk, amely még a korai kilencvenes évek összeomlás-közeli állapotában sem kérte államadósságának újratárgyalását. Az adósságterhet pedig abból finanszírozta, hogy vállalatait kiárusította külföldi befektetőknek. Tehát még csak nem is arról van szó, hogy az unió a gazdag országok önsegélyező klubjává vált volna, hanem a történelmi okokból szegényebb országokkal fizetteti meg korábbi gazdasági-politikai hibái árát.

Magyarország az unió azon országcsoportjába tartozik, amely egyszerre volt képes csökkenteni a munkanélküliséget és az államadósságot. Egyetlen ország létezik még az unióban, amely mindkét mutató tekintetében jobban tudott teljesíteni hazánknál: Írország. Magyarország tehát az unió második legjobb gazdaságpolitikai teljesítményét nyújtotta az elmúlt évtizedben, mégis a legrosszabb helyzetben van az uniós költségvetésben. (Ezt a várható uniós forrásnövekményt jelzi ábránkon a kör mérete, amely az előző ábrán szereplő forrásnövekménnyel arányos.)

Négy gazdaságpolitikai értelemben elrettentő példának számító ország van az unióban – Görögország, Olaszország, Luxemburg és Ciprus –, ahol az államadósság és a munkanélküliség egyaránt nőtt az utóbbi évtizedben, mégis 134–230 százalékkal növekedhetnek az oda érkező uniós pénzek. Tizennégy olyan ország van, amely egy évtized alatt növelte államadósságát, közülük tíz ország legalább a munkanélküliséget tudta csökkenteni – de csak növekvő adósságteher árán. Magyarország a fenntartható egyensúlyi folyamatok nemzetközi példája: adósságcsökkentésben egy évtized alatt a negyedik helyen áll, a munkanélküliség csökkentésében pedig az ötödik helyen.

Látható persze az is, hogy Nyugat-Európa – ideértve most Ausztriát, Hollandiát, Dániát, Svédországot és Belgiumot – 0–10 százalékpontos adósságcsökkenést tudott elérni, a munkanélküliség lefaragásában viszont a legjobb esetben is csak a magyar teljesítmény felét tudta felmutatni. Visszafogott sikereik ellenére a fejlett nyugati országok bőkezűen jutalmaznák saját magukat, míg a magyar források lényegében nem emelkednek. A hibás, felelőtlen gazdaságpolitikát ösztönözné Brüsszel azzal, hogy a magas államadósságú, magas munkanélküliségű országok kapnának több pénzt, sőt ha egy ország rosszul teljesít, lehetősége nyílna rá, hogy erre hivatkozva később még több forrást kapjon.

(Gazdaság)politikai bosszú?

A politika és a gazdaság elválaszthatatlan egymástól, Magyarország pedig szembemegy korunk liberális kulturális forradalmával. Úgy tűnik, az uniós bürokrácia emiatt gazdasági büntetésekhez nyúl. A nyugati liberális főáram hazánkat érő gazdasági „támadásai” abból is fakadhatnak, hogy a magyar politika ki meri mondani a véleményét, az elhallgatott igazságokat. Az esetek többségében ráadásul igaza is van, ami különösen sértheti a brüsszeli elitet. A magyar álláspont vált a nyertesévé például a migrációs vitának – ami korunk egyik fő politikai ügye.

A gazdaságban is a magyar modell került ki győztesen a 2008-as válság után. Magyarország tudatosan mert szembeszállni a Brüsszel és az IMF által képviselt nemzetközi ajánlásokkal, és egy ellentétes válságkezelést valósított meg. Az idő hazánkat igazolta, azóta az IMF is elismerte, hogy egysíkú gondolkodás és személyes sértettség állt az országot érő támadások mögött. Sőt ma már a magyar megoldásokat javasolják a válságba kerülő országoknak. Hazánk az elsők közt szakított a megszorító politikával, helyette a gazdaság élénkítése és a családok támogatása mellett kötelezte el magát. Helyesen mérte fel azt is, hogy a déli országok gazdasági problémáit súlyosbító euróövezetből egyelőre érdemes kimaradni. Pénzügyi szuverenitásunk megőrzése is hozzájárult tehát ahhoz, hogy Magyarország az unió növekedésrekorderei közé került. Ezt a brüsszeli elit viszont az európrojekt elutasításaként értelmezhette. Az ő nézőpontjukból kellemetlen, hogy hazánk legnagyobb sikereit épp az unióval szembemenve éri el – legyen szó migrációról, gazdasági megszorításokról vagy az euróövezetbe való belépésről. Mivel Magyarország gazdasági sikereit nem lehet elvitatni, Brüsszel feltalálta az új csodafegyvert: a „jogállamiság” fogalmára hivatkozva fenyeget az eredetileg felzárkóztatásra kitalált források megvonásával.

Mégis érdemes részt venni

Nem először kerül vitába Magyarország Brüsszellel, és nem is először éri igazságtalanság. Azok az országok, amelyek forrásainak növekménye többszöröse lesz a magyarnak (lásd az első ábrát), sokkal jobban növelhetik majd versenyképességüket. Hasonló volt a helyzet a Marshall-terv esetében, amely az eleve erősebb nyugati gazdaságokat fejlesztette tovább, és amelyből régiónk kimaradt. Számos érv szól ma amellett, hogy a méltánytalan feltételek ellenére Magyarország mégis éljen az új uniós finanszírozási lehetőségekkel.

Miből fedezné Brüsszel az új támogatási alapot? 

A tagállamok a nemzeti jövedelmükkel arányosan fedeznék a törlesztést, ezt a terhet uniós szintű bevételek, például új uniós adók csökkentenék. Ezek gazdasági indokoltságával akár egyet is érthetünk, feltéve, hogy a nemzeti adószuverenitás nem sérül. Az újjáépítési csomag fedezetéül szolgáló egyik bevételi forrás az unió külső határain kivetett szén-dioxid-adó lenne. Ezen keresztül az unió amellett, hogy elismeri, a helyi termelés és a gazdaság zöldítése kiemelt cél, egyben megakadályozza, hogy a világ legnagyobb szennyezői messziről szállított dömpingáruval hozzák nehéz helyzetbe a környezeti szempontokra jobban figyelő európai vállalatokat. A másik eszköz a kvótapénz, amellyel ugyancsak a környezetszennyező gyártást büntetnék vagy legalábbis kompenzálnák. 

A harmadik bevételi forrás egy multikra kivetett adó lenne. Számos európai nagyvállalat húz hasznot a világ legnagyobb egységes piacából, miközben adózásukat az unión kívülre menekítik. Mint ismeretes, Svájc, Hongkong, az USA, Szin­gapúr, a Kajmán-szigetek és Luxemburg adóparadicsomaiban becslések szerint 21−32 ezer milliárd dollárnyi adózatlan vagy alacsony kulccsal adózó magánvagyon halmozódott fel. Az unió célja lényegében az, hogy a 2010 után létrehozott magyar válságadók modelljét ültesse át, és a válság terheiből méltányosan vállaljanak részt azok, akik a fellendülés legnagyobb nyertesei voltak. A negyedik fő bevételi forrása egy uniós szintű digitális adó lenne. Ugyancsak az elsők között volt Magyarország, ahol az internetes óriáscégek 
– a Facebook és a Google – felkerültek az adóhatóság feketelistájára. Amennyiben az új adók az uniós szintű gazdaságpolitikai célokat finanszíroznák, és nem csorbítanák a nemzeti szuverenitást, a többletteher támogatható.

Ingyenpénz helyett ingyenhitel

A Next Generation EU élénkítőcsomag kisebb részben hitelt is tartalmaz, 250 milliárd euró értékben. Az előreláthatólag harmincéves futamidejű hitel törlesztése csak 2027-től esedékes nullaszázalékos kamattal. E szokatlanul egyedi, rendkívül kedvező feltételek mellett többszörösen kitermelhető a törlesztés, főleg, ha a forrást jól termelő beruházásokra fordítják. Akkor persze kevésbé, ha ingyenpénzként szórja szét egy kormány, mint arra nyugaton már most láthatók tervek.

Éppen ezért fontos, hogy e pénz elköltésének szabályait ne az unió határozza meg, hanem az egyes nemzetgazdaságok, amelyek a legtöbb ismerettel bírnak arról, milyen beruházásokkal érhető el a legnagyobb gazdasági növekedés. Szerény kárpótlás lenne ez az egyszeri olcsó hitel hazánknak, és teret engedne annak, hogy Magyarország saját kreativitására, gazdasági modelljére építve ismét kevésből hozzon létre sokat, erősítve az ország innovációtermelő képességét.

Összegezve az élénkítőcsomag várható mérlege: az unió a gazdag és a felelőtlenül gazdálkodó déli országoknak kedvezne a felzárkózó és felelősebben gazdálkodó közép-­európai országokkal szemben. Nyugat a saját támogatásait növelné, mert veszélyben érzi a versenyképességét, és a válság gazdasági természete ellenére továbbra is igyekszik megmenteni az eurót mint politikai projektet. Ismét politikai válasz születik a különböző európai régiók eltérő kihívásaira. Brüsszel a keretköltségvetéssel és az újjáépítési csomaggal nem régiónk felzárkózását tekinti elsődleges célnak, hanem a déli országok megmentésével az euróövezet és az európai egyesült államok víziójának megőrzését. Ezzel együtt az olcsó hitelből nem érdemes kimaradni, főleg, ha azt az általunk elképzelt ügyekre és a fegyelmezett költségvetés finanszírozására fordíthatjuk. Hazánk az utóbbi években már bizonyította, hogy tudatosan és eredményesen képes az erőforrásait a gazdaságfejlesztésbe, a hozzáadott értéket növelő beruházások felé irányítani, amiből a jövő fenntartható növekedése származik.

Címlapkép: MTI / EPA / Stephanie Lecocq 

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.