Sorsforduló

Konopás Noémi írása a Mandiner hetilapban.

Észre sem veszik a családok, és már örökbe adták a gyereküket – ilyen és hasonló című cikkekkel lett tele a sajtó, miután a kormány törvényjavaslatot nyújtott be, hogy megkönnyítse az örökbefogadás folyamatát. A nagy hangzavarban érdemes közelebbről megvizsgálni az új gyakorlatot, amely korántsem arról szól, hogy a jégszívű hatóság egyik napról a másikra kitépi a gyermeket a szerető szülők karjaiból, és azonnal örökbe adja egy idegen párnak.

Hátborzongató gyereksorsok

„Azt is szeretném elfelejteni, hogy milyen nevet adtam nekik, nemhogy még látogassam is őket!” – idézi fel Lazáryné Illés Mária igazságügyi pszichológus szakértő azt a mondatot, amely negyven év gyermekvédelem után is szíven ütötte. A józan ésszel felfoghatatlan kijelentés egy olyan nő száját hagyta el, aki – miután kilenc gyermekét adta állami gondozásba – rendszeresen négy vele lakó kiskorú szeme láttára, velük egy ágyban élt szexuális életet. A hátborzongató történet főszereplője összeállt egy férfival, aki megtartotta előző élettársát. Bár a faluszéli háznak három szobája is volt, egyetlen franciaágyban aludt a férfi, egyik oldalán a volt párjával és a kapcsolatból származó két közös kisfiúval, másik oldalán pedig az új társsal és annak két-, valamint négyéves kislányával. „Az apuka nagy étvágyú volt, az új nő 16 éves, fogyatékos lánytestvérének is született tőle gyermeke. Így éltek egy szobában, egy ágyban. Ezzel a védőnő is tisztában volt, de szerinte mindez rendben volt, mondván: ők a maguk módján szerették a gyermekeket” – idézi fel a borzalmas körülményeket a szakember. Ő egyébként azt követően találkozott az esettel, hogy a gyerekeket kiemelték a családból – na nem az aberrált létállapot miatt, hanem mert patkányharapásokat fedeztek fel az egyik kislány lábán.

„Amikor megvizsgáltam volna a végül nevelőszülőhöz kerülő két kislányt, úgy kellett szétszedni őket, mert a hátam mögött a szőnyegen fekve szexuális aktust imitáltak. Ezt látták otthon: az orruk előtt zajlott mindaz, amit az apjuk a három nővel egy ágyban csinált. Ez volt az esti meséjük és a játékszerük” – mondja a gyermekklinikai szakpszichológus. Igazságügyi szakértőként jóval a patkányharapásos eset előtt kérte, hogy indítsák el a két kislány örökbefogadását. Nemcsak a borzasztó körülményekre, hanem arra is hivatkozott: ha az anya kilenc gyermekét eldobta, akkor a tizediket és a tizenegyediket sem fogja felnevelni. Ám a gyámhivatal – a szakértői javaslat ellenére – nem indíthatta el az örökbeadási procedúrát, nem volt rá jogi lehetősége. A hatályos jogszabály szerint ugyanis hiába szívódik fel a szülő: ha félévente bármilyen életjelet ad magáról a kapcsolattartásra kijelölt telefonszámon, akár üres sms-t küld, akkor kvázi tartja a kapcsolatot a gyerekkel – akit így nem szabad örökbe adni. Ez alapján értelmezhetetlen a törvényjavaslat kritikusainak érvelése, miszerint arra, ha egy szülő hat hónapig nem érdeklődik a gyermeke iránt, vélhetőleg valamely rajta kívül álló ok lehet a magyarázat. Például nincs pénze buszjegyre vagy ajándékra, és így szégyell megjelenni a gyerek előtt.

Feleannyi idő alatt örök családhoz kerülhet a gyermek

A benyújtott törvényjavaslat ezt a hat hónapot rövidítené háromra. Vagyis ha ez idő alatt a vér szerinti szülő az érdeklődés jelét sem mutatja, az állami gondozásban lévő gyermekét örökbe lehet adni. „Mondvacsinált indokokat hoznak fel a bírálók. Arról senki nem beszél, hogy a legtöbb esetben min mennek keresztül a gyerekek, amíg örökbe fogadhatóvá válnak” – szögezi le lapunknak Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár, akinek vezetésével kidolgozták az előterjesztést. Hozzáteszi: évente ezer örökbefogadásra kerül sor, és az így otthonra lelő gyermekek kétharmada olyan állami gondozott, akit súlyos problémák miatt emeltek ki a vér szerinti családjából. Az államtitkár szerint tévedés, hogy a hatóságok csak a szegénység miatt csapnak le, és fosztanak meg gyereküktől családokat – ahol egyébként meghitt szeretetben nevelik jól tanuló, lyukas cipőben is szorgalmasan iskolába járó csemetéjüket, és odaadják olyanoknak, akiknek van mit a tejbe aprítani. Ellenkezőleg: az örökbefogadásra várók vér szerinti családja legtöbbször nem funkcionál családként. A kicsik többsége súlyosan traumatizált, veszélyeztetett, rendszeresen zaklatják és megfosztják őket az egészséges testi és lelki fejlődéstől. „A célunk tehát, hogy egyszerűbbé és gyorsabbá tegyük az örökbefogadás folyamatát, hogy a gyerekek minél kevesebb időt töltsenek állami gondozásban” – mutat rá az államtitkár. Munkatársainak volt olyan esete, hogy az apuka három neki ítélt gyermekével megjelent a gyermek­védelmi szakszolgálatnál azután, hogy új barátnője kitalálta, menjenek Németországba dolgozni. „Az apuka köszöni szépen, jól van, és nemhogy nem jön vissza a gyerekekért, még csak nem is érdeklődik irántuk. Miért kellene hát a gyerekeknek hat hónapig vergődniük a gyermekvédelmi rendszerben, miért nem nyilvánítjuk őket mihamarabb örökbe adhatónak?” – teszi fel a kérdést Fülöp Attila.