Változtatni és folytatni

Ott folytatni, ahol a vírus előtt abbahagytuk, akkor sem tudjuk majd, ha nagyon szeretnénk. Hiszen mindennap változunk, s a tegnap előtt volt egy előző nap, mely már változtatott rajtunk. De ugye azt sem gondoljuk, hogy az ember alapvető adottsá­gain, melyek Ádám és Éva óta nem változtak, bármit módosít majd az a lelki, gazdasági és szociális sokk, mely sokakat eltalált az elmúlt hónapokban.

Nekünk, azoknak, akik tudatosan és felelősen gondolkodnak saját jövőjükről, és magukat a tágabb közösség részének tekintik, mégsem szabad feladni azt a reményt és elhatározást, hogy valami mégiscsak változhat a jövőben a járvány és az azt kísérő félelmek és felismerések következményeként. „Szebben kellene élnünk ezután!” Változtatni kellene azon az életszemléleten és életgyakorlatainkon, melyeknek tarthatatlanságára vagy legalábbis kérdésességére az elmúlt hónapok rávilágítottak. Olyan „hadszíntér” lehet ez, melyen találkozhatunk a változtatni akarók – ki tudja, milyen széles – táborával. Vajon azok, akiknek választott küldetése, hogy írástudóként üzenjenek saját közösségüknek, képesek lesznek-e úgy üzenni és beszélni, hogy arra rezonáljanak majd az emberekben, családokban, közösségekben megfogalmazódó vágyak, félelmek és elhatározások? Bízom benne, hogy nem csak „szakmai ártalom”, ha a tudatos keresztények világát tartom a leginkább üzenetet hordozó csoportnak, hiszen rájuk örökkévaló, mégis időszerű üzenet van bízva. Éppen ezért nekik kell lenniük a leginkább megszólítható közösségnek is.