Míg a halál el nem választ

Egy ideje feltűnt: mintha feltartóztathatatlanul mélyülne a meg nem értés szakadéka, amely elválasztja a fiatalokat és a középkorúakat a nyugdíjasok generációjától. Életkortól függően ugyanazokra a külső ingerekre egészen másként reagálunk. Könnyű lenne azt állítani, hogy amit eddig csak sejtettünk, abban most a koronavírus vág rendet kérlelhetetlenül, rámutatva, ki az öreg a háznál. Nem! A meg nem értés fordulópontja esetemben már korábban, jól követhetően tavaly februárban jött el, egy írás meggondolatlan megosztásával. Magyar László András maró öngúnyról tanúskodó, Az öregedés mestersége című önanalízisét (Élet és Irodalom, 2019. február 8.) továbbítottam a család egyébként jó humorú, éltesebb korú ismerősének.

Nem nevetett. Jó, tulajdonképpen helyi érdekű botrány kerekedett belőle. Mert ugye nem efféle célozgatás következne polgári neveltetésünkből. Arról nem is beszélve, hogy a magunkfajta tisztességes konzervatív „olyan” lapot eleve nem is vesz kézbe. A hivatkozott szerző egyébként hangsú­lyosan az időskor szomatikus és viselkedési változásainak mélyrétegeiben turkál meglehetősen olvasmányos stílusban, a külső események iránti érdeklődés folyamatos szűkülését külön is hangsúlyozva. Ezért az észrevételért pedig jár a pont, hiszen a vírus okozta különleges helyzetben – az egyébként már középkorúakat is meglegyintő – rugalmatlanság határozza meg elsősorban a válsághelyzethez fűződő viszonyt.

Hatvanöt éves korára már jelentős tapasztalatokat halmoz fel betegség és egészségügyi ellátás vonatkozásában szinte az összes honfitársunk. A szakellátás igénybevétele egy részüknél az életforma szerves részévé lényegül. Egy ledolgozott élet elismeréseként a szervi bajok szakszerű megreparálása a minimum. A „nekem ez jár” a gondolkodás integráns része lett: valamiben úgyis meg kell halni, a koronavírus csupán egy a rájuk leselkedő számtalan egészségi veszély közül. Tulajdonképpen igazuk is van, szüleink hálás gyermekeiként pedig ugyan honnan is vehetnénk a bátorságot ahhoz, hogy eltiltsuk őket a fodrásztól, a piacozástól, a barátnők körében eltöltött délutáni süteményezéstől. Tiltsa el az operatív törzs, mondhatnánk önfelmentő szégyenlősséggel, ezért nem is kezdünk bele felvilágosító előadásokba. Végül is felnőtt emberek.