Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
„Magyarországon nem luxus piacra járni, és vannak helyi kistermelők, akikkel még lehet személyesen találkozni.” Kocsis Dóra a lassú élet eszményeit követve járta be a világot, és osztja meg gondolatait a fenntartható jövőről.
Gacsályi Sára interjúja a Mandiner hetilapban.
Divat lett a zöldtudatosság: sokan emlegetik a zero waste-et (hulladékmentesség), a slow life-ot (lassú élet) és a többi környezetbarát fogalmat. A lényeg azonban itt is a hitelesség. Ennek pedig nincsen híján Kocsis Dóra, aki jócskán a környezetvédő életmód divattá válása előtt mélyedt el a témában férjével, Edvárddal. Tapasztalataikról a Talpalatnyi Történetek nevű blogon számolnak be egyre növekvő közönségüknek.
A két bölcsész az egyetem elvégzése – és némi spórolás – után engedett a hívásnak, nyakába vette a világot, egy évig utazott két kis hátizsákkal: 14 országban, 162 ágyban szállt meg, mielőtt újra hazatért. „Talán ez a hosszú utazásunk erősítette fel, tette globálissá az egyébként is meglévő környezeti, társadalmi felelősségvállalást bennünk, mert a saját bőrünkön éreztük az összekapcsoltságot. Ma ha történik valami a világban, az már személyesen érint. Egyrészt mert talán barátaim vannak ott, másrészt mert tisztában vagyok vele, hogy minden dolog, esemény hatással van egy másikra. Ez segít az olyan egyszerű, mindennapi döntési helyzetekben, mint hogy melyik terméket vásároljam meg – mondja Dóri. – Fel kellett ismernem azt, hogy egy peremország szeméttől szennyezett folyói, utcái vagy tengerpartjai a mi kényelmes nyugati életünk, a mi fogyasztásra, mindig többet akarásra épülő életmódunk lenyomatai, és ez csak részben a helyiek »hibája«. Elvittük hozzájuk a sok csomagolt fogyasztási cikket, náluk gyártatjuk a mi jólétünk eszközeit, de hulladékgazdálkodásra nem tanítottuk meg őket. Az egyetlen, amiben különbözünk tőlük, az, hogy nyugaton elrejtik a szemünk elől, mennyi szeméttel is jár az életmódunk, a világ más részein viszont a csokipapír vagy a zacskó, amelyet a paradicsomhoz letépünk, ott marad az utcán. Ezért is fontos belegondolnunk abba, milyen felelősség az, hogy ilyenkor a viselkedésünkkel nemcsak országunkat vagy Európát, de a nyugati társadalmat is képviseltük.”
Dóri és Edvárd a hulladékmentes életmód és az utazás nagyköveteivé váltak hazánkban. A zöldutazás két szívügyük ötvözése. „Lehet úgy utazni, hogy nem a kizsákmányolást növeljük vele, nem a szemetünket hagyjuk magunk után. Nem szabad elfelejtenünk a felelősségünket, amikor útra kelünk, mert rajtunk múlik, hogy milyen szolgáltatásokat hoz létre a turizmus, végső soron pedig az is, hogy uniformizálódik-e a világ, vagy megmarad a sokszínűsége.”