Az ország lakóinak nagyobbik fele a fővárosban és agglomerációjában él. Montevideo európai mintára épült város, de kissé jellegtelen, és nem érezhető igazán a latinos pezsgés az utcáin. És ha Uruguay, akkor persze foci: meglátogatjuk a patinás, százhúsz éves Club Nacional stadionját is.
Botrányos állapotban van: lepukkant, koszos, otromba. Eléggé méltatlan a dél-amerikai labdarúgás egyik szentélyét ilyen állapotban látni. A város jogi egyetemére is eljutunk – pazar épület, kívülről telegraffitizve. Vannak helyiek, akik erről azt mondják: az emberek a diktatúra 1984-es megszűnése óta a rongálásban élik ki olthatatlan szabadságvágyukat, vallva, hogy mindent szabad.
A távoli Uruguayban is ápolja a nemzeti hagyományokat egy közép-európai nemzet kis szórványközössége. Jómagam a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes vendégzenészeként ismerhetem meg a montevideói szórványt. A magyar klub épülete nagyon szép, és pezsgő kulturális élet zajlik a „kolónia” köreiben. Vágnak például disznót is – a kolbászt megkóstoljuk, kiállja a próbát.