Félidőben

Pálfy Dániel Ábel írása a Mandiner hetilapban.

Furcsa, a politikában kegyelmi, de annál veszélyesebb helyzetbe került a 2018-as választás után a sorban harmadik, összességében negyedik Fidesz-kormány: egyedül maradt a politikai színpadon. A pártszövetség kétharmadot szerzett az Országgyűlésben, a második, a harmadik és a negyedik helyen végző párt elnökei lemondtak, csak a továbbra is rendkívül megosztó Gyurcsány Ferenc pozíciója bizonyult megingathatatlannak. A töredezett ellenzék vezetők nélkül maradt, így nemcsak kormányképtelennek, de egy időre versenyképtelennek, sőt érdektelennek is látszott. Nem meglepő tehát, hogy minden tekintet a kormányra szegeződött.

Összenő, ami összetartozik

Eközben komoly átalakulás zajlott le az ellenzéki oldalon. Már a választási kampányban megkezdődött az a korábban elképzelhetetlen folyamat, hogy a balliberálisok kaput nyitnak annak a Jobbiknak, amelyet korábban be akartak tiltatni. Csalódott szavazóik – pontosabban a nevükben fellépő liberális szónokok – a választás után szinte azonnal több tízezres fővárosi tüntetéseken adtak hangot vágyuknak, hogy legyen végre egység. A 2018-ban nem a Fideszt választó, a teljes népesség nagyjából felét kitevő tábort utólag sokan megpróbálták győztesnek, illetve többséginek beállítani. Valójában azonban a Fidesz–KDNP listája 336 ezer vokssal többet szerzett, mint az összes többi parlamentbe jutó párt.

A választás után a kormánypártok nem változtattak politikájukon, és vállalásuknak megfelelően a migráció és a családtámogatások kérdését kezelték kiemelten. A kabinet a bevándorlás ügyében nemcsak a transznacionális migránspárti erőkkel, de az Európai Néppárt liberális tagjaival is vállalta a küzdelmet, a népesedéspolitika területén pedig újabb és újabb juttatásokat jelentett be. 2018 végén az ellenzék a túlóra szabályozásának kérdésére hivatkozva radikális eszközökhöz nyúlt, obstruálta az Országgyűlés munkáját, majd emlékezetes performance-okat hajtott végre a televíziónál. Kezdődő egységesülése árát végül a korábban legnépszerűbb pártjai, az MSZP és a Jobbik fizette meg hosszabb távon. Utóbbiból 2018 közepén távozott a baloldallal való összefogást ellenző szárny, amely Mi Hazánk néven hozott létre új pártot.

Bár a dolgok logikájából nem ez következett volna, a 2019. májusi európai parlamenti választáson a Fideszen túli tábor külön indult. Házi versenyüket meglepő módon a 2018-ban az ötszázalékos küszöböt éppen megugró DK nyerte, és az itthon parlamenten kívüli Momentum lett a második. Összesen kétszer annyi szavazatot kaptak, mint az egy-egy brüsszeli mandátumhoz jutó szocialisták és jobbikosok. Küszöb alá került az azóta is reménytelen esetnek látszó, az önálló pólusképzés korábban sikeres politikáját feladó LMP. A Fidesz–KDNP toronymagasan, 52,5 százalékos eredménnyel győzött, és különösen jól szerepelt a kistelepüléseken és a középvárosokban. Viszont az is látszott, hogy egy koncentrált összefogás a fővárosban és a megyei jogú városokban veszélyes lehet rá nézve. A Jobbikot is magában foglaló együttműködés meghozta gyümölcsét: ősszel az ellenzék polgármesterjelöltjei képesek voltak nyerni a fővárosban, a kerületekben és tíz megyei jogú városban.