Amerika háborúja a láthatatlan ellenséggel

New Yorkban, a koronavírus amerikai epicentrumában a halálos áldozatok száma immár meghaladja a 2001. szeptember 11-ei támadásokét. A metropolisz apokaliptikus szellemvárossá vált. Amerika bezárkózva várja, hogy az eddigi leghalálosabb kínai exportcikk végigsöpörjön az országon. Pedig a végeláthatatlan bénultság megelőzhető lett volna.

Január közepén, amikor összesen két amerikai fertőzöttről lehetett hallani, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kínai forrásokra hivatkozva azt nyilatkozta, hogy „nincs egyértelmű bizonyíték a vírus emberről emberre való terjedésére”. Eközben az ázsiai nagyhatalom egyebek között hárommillió maszkot, több mint félmillió védőruhát és félmillió védőkesztyűt vásárolt fel nyugati országokból. De a WHO hivatalos álláspontja még január 30-án is az volt, hogy „Kína intézkedéseinek és nemzetközi együttműködésének köszönhetően sikerült megakadályozni a vírus más országokba való átterjedését”. Az USA, Európa nagy részét megelőzve, másnap mégis betiltotta a Kínából érkező külföldiek be­utazását. Ekkor összesen öt amerikai fertőzöttről tudtak.

A lépést a demokrata oldalon kórusban lerasszistázták. New York demokrata polgármestere és közegészségügyi biztosa egymást váltva biztattak a tömegeseményeken, a kínai újévi fesztiválon való részvételre, mondván: nincs mitől félni. Ehhez képest Amerika ma hadban áll. Jogilag szükségállapot, a termelésben hadigazdaság és teljes katonai készültség van. S bár az elnök láthatatlan ellenségről beszél, ahhoz nem fér kétség, hogy az ellenség hova valósi. A vírust „meg lehetett volna állítani pontosan ott, ahonnan indult: Kínában” – mondta Donald Trump a minap. Vajon hol tartanánk most, ha ezt Amerika és a világ már decemberben, egy hónappal a vírus kitörése után tudta volna? Ha a vészharangot kongatók nem tűntek volna el egyik pillanatról a másikra év elején? Ha akár egy nyugati járványügyi szakértőt is beengedtek volna a vuhani helyzetet tanulmányozni? Ha a WHO nem hitt volna a Kínai Kommunista Pártnak?