Vallomás: egy világnézet margójára

Miért és mitől válik konzervatív felnőtt egy mai fiatalból? Nehéz kérdés, abban sem vagyok biztos, hogy a konzervatív jó kifejezés annak leírására, ami világnézetünk lényegét adja. Én például nem szeretem ezt a jelzőt, mert ez a csoportnév is magán hordozza a francia forradalom szellemiségét. Olyan ez, mint egy kívülről érkező öndefiníció, amely egyébként már önmagában reaktív testtartásról árulkodik. A konzervatív ugyanis csak a forradalmárral szemben válik konzervatívvá: ott védekezik, ahol a másik támad. Mi lenne hát a konzervatív a forradalmár nélkül? Semmi néven nevezhető, semmi izgalmas. Csupán egy ideológiáktól megtisztított ember (emberek közössége), aki a valódi létet választja képzelgés helyett, miközben küzdelmes életének minden pillanatában próbál közelebb kerülni az eredendő és egyetlen igazság megértéséhez.

Nem szeretem a konzervatív jelzőt, mert amit a világból eddig megértettem és amit szentül vallok, forradalmárok nélkül is érvényes. Az, amiben én hiszek, önmagukban álló értékek rendszere, nem pusztán reakció, de a legkevésbé sem kapaszkodás a múltba. Reaktív jelleget csupán annyiban ölt, amennyiben ezen értékek mentén válaszolok a világ számomra fájdalmas jelenségeire. A rend kedvéért egy írás erejéig most mégis konzervatív leszek. Mi tesz engem azzá?

Hiszem, hogy teremtett világban élünk, így saját életünk sem véletlenek sokaságából fakadó céltalan bolyongás vagy időtöltés, amelyet kényünk-kedvünk szerint alakíthatunk. Hiszek abban, hogy minden egyes embernek feladata van a földön, amely feladatot rajta kívül senki más nem tudja elvégezni. Ez a felelősségtudat az alapja minden gondolatomnak és tettemnek. Meggyőződésem, hogy a teremtésből objektív, mindenkire vonatkozó törvények következnek, amelyeket nem írhat felül az emberi képzelet. A teremtett világot egy természetes rend uralja, amely – az ahhoz való szubjektív viszonyunktól függetlenül – áthatja egész létünket, minden élő és élettelen jelenséget.

Azt is vallom, hogy a világot nem kell kitalálni, megalkotni, sem pedig megváltani, mivel már elvégezték helyettünk. Éppen ezért félelemmel tekintek minden világmegváltást hirdető, a felszabadítás hazug ígéretével kecsegtető, társadalomátalakító igénnyel fellépő ideológiára, amely az elmúlt évszázadokban csak szenvedést és pusztulást okozott civilizációnknak.

Hiszem, hogy öröklött és „saját jogon” elkövetett bűneinket nem tagadhatjuk el, és nem is tudjuk egyik napról a másikra meg nem történtté tenni. A lassú, szerves fejlődésben hiszek, mivel csak az idővel szervesen megszülető felismerésekből származhat valódi, mély megértés. Megértés nélkül nincsen valódi változás, csak felforgatás. A gyors, forradalmi átalakulás az ideologikus emberek önámítása, amely idegen a konzervatív lelkülettől.