Levél a hegyről

Kedves szüleim! Remélem, soraim jó egészségben találnak benneteket. Tudom, nem illik egy határon túl az életkorra utaló célzásokat tenni, de amióta értesültem arról, hogy fokozott kockázattal néznek szembe az idős emberek, reményem hatványozott. Szeretném azonban jelezni, hogy ezekben a koronavírussal sújtott időkben azoknak sem könnyű, akik életük delén a szülői háztól távol töltik idejüket. Én történetesen 1200 kilométerre szeretett szülővárosomtól, ott, ahol a hegyek között a perzselő nap már-már a jó ízlés határait feszegető módon barnítja az arcot. A téli kikapcsolódást keretező díszlet csodaszép, a szolgáltatásokra sem lehet panasz, mégis vegyes érzelmekkel viszonyulok mindahhoz, amit most magam körül tapasztalok.

Közösségem tagjainak kedélyállapota kifogástalan, általános kondíciójuk is kielégítő, csakúgy mint annak a maroknyi holland, szlovák és valami azonosíthatatlan skandináv nyelven ordítozó egyetemistának, aki a francia síiskolás gyerekek mellett a mintegy 520 kilométeres sípályarendszer közönségének többségét alkotja. A pályák gyakorlatilag üresek, s ez valami civilizáció utáni atmoszférát kölcsönöz a máskor rendkívül népszerű vidéknek.

Rossz érzésemet csak fokozta, hogy a boltok máskor roskadozó polcain fogyatkozik az élelmiszer-kínálat. Nem beszélhetünk áruhiányról, de nem tudom nem intő jelként felfogni, ahogy a polcról leemelt csipszes zacskó mögött már nincs másik. Persze választhatok más harapnivalót, de azért ott motoszkál bennem, hogy ma még talán csak a sajtos croissant, holnap meg már a gázolaj.

De bármennyire vonzó e kapitalista paradicsom íze, bármennyire csábító is a dekadens Nyugat megannyi hívsága, többen is úgy nyilatkoztak körünkben, hogy néhány nap múlva hazautaznának. Az otthon melege azonban jó eséllyel karantént is jelent majd esetünkben.