A tulajdon mint fétis

Korábban a magántulajdon egyik legfontosabb jellemzője a személyessége volt. Az ókori rómaiak például nem a tulajdon tárgyára, a vagyoni értékű jószágra, hanem magára az alanyra, azaz a tulajdonosra helyezték a hangsúlyt. Ennek hátterében vélhetően az állt, hogy tulajdoni vita esetén ki kellett jelentenie a római polgárnak egy dologról, hogy meum est, vagyis hogy a polgárok joga alapján az enyém.

Ebből a szófordulatból határozottan kitűnik, hogy minden tulajdon morális igazolásra szorul azon egyszerű oknál fogva, hogy az én tulajdonom szükségszerűen kizárja mások tulajdonjogát az adott dolog felett. A nemrégiben az általa alapított jogi kar kertjében szobrot kapó, kiváló római jogász és volt alkotmánybíró, Zlinszky János kutatásaiból tudjuk, hogy a tulajdonosi hatalom abszolút védelmet élvezett a római jogban. Nem szűnt meg a tulajdonos akarata, illetve formális jogi aktusa nélkül, csak akkor, ha a tárgy maga elpusztult. Még az sem szüntette meg a tulajdonosi hatalmat a tárgy felett, ha például hadizsákmányként az ellenség hatalmába került. Egy speciális intézmény, az úgynevezett postliminium révén ha a tulajdon tárgya római törvény hatálya alatt álló területre került vissza, a jogvédelmi igény azonnal újra feléledt rajta. Ez az alanyi megközelítés mára elkopni látszik, és úgy tűnik, a hangsúly a tulajdonos személyéről a tulajdon tárgyára helyeződött át. Azaz a tulajdon intézménye fetisizálódik: a személyközi viszonyokat a tárgyra vonatkozó áruviszonyok szorítják ki.

Van a mai magánjogokban egy olyan jogintézmény, amely a tulajdonfetisizmus megállíthatatlan terjedésének kiváló példáját adja. Ha valaki kereskedelmi forgalomban jóhiszeműen vásárol valakitől, aki nem volt tulajdonos, tulajdont szerez. Az igazi, eredeti tulajdonos tulajdonjoga megszűnik: a piac eluralkodik a tulajdonos felett. Ezzel megteremtődött a kereskedelem biztonsága a fogyasztó javára, de egyúttal a kereskedő előnyére is. A kereskedő felelőssége azonban hiányos, mert nem felel azért, ha olyan árut hoz forgalomba jogosulatlanul, amely nem az ő tulajdona.