1848 hős asszonyairól

„És miért zárták ide a nőket?
Mert hőn szerették hazájukat,
S meg nem hajolának hódolattal,
A vértszomjazó hadibirónak.

És mert lelköket meg nem törheté,
Azért dühöngő bosszujába,
Elitélte, hogy hosszas kinzásal
Bezárhassa Kufstein várába.”

A fenti sorokat 1853. október 16-án írta Leövey Klára A két testvér börtön című egyetlen versében, amelyet fogsága alatt a kufsteini várbörtön lepedőjére vésett fel, vélhetőleg szénnel. A 43 versszakos mű, amely szakértők szerint „inkább érdekes, mint szép”, hű képet fest az 1848-as forradalom két – talán legfontosabb – női karakteréről: Leövey Kláráról és Teleki Blankáról.

A két nő sorsa Pesten pecsételődött meg a forradalom előtt jó néhány évvel. „Csak úgy remélünk biztosan szebb jövendőt, alapos jobbra fordulást egész állapotunkban, ha elég erőnk és következetességünk lesz gyökerén kezdeni a reformot, azaz: ha családi életünkbe öntünk összhangot nőink nevelésének nemzeti iránya által” – írta Teleki Blanka 1845-ben, egy évvel azelőtt, hogy a kezdetekben egyetlen diákot, Deák Ferenc keresztlányát oktató leányiskoláját megalapította. Fő motivációját és elgondolásának alapjait jól mutatja a szintén 1845-ben a Pesti Hírlapban közölt felhívás, mely szerint „három, négy idegen nyelvben jártas Magyarország leánya, akármely más nemzet történetét, mostani állapotát jól ismeri – de nemzeti nyelvét nem érti, hona hajdanából nincsenek képei, hazája jelen küzdelme pedig gyakran mint gúny tárgya tűn fel előtte. Legszebb álmai, legforróbb vágyai Párizst, Londont varázsolják eleibe, ott tölthetni életét legnagyobb földi boldogságnak képzeli – még csak messzünnen sem jut a dús magyar úrhölgynek eszébe, hogy a sors őt ide rendelte, hogy minél nagyobb adományokkal áldá meg őt a végzet, annál több kötelességet is mért reá, hogy minél elhanyagoltabb a haza, annál inkább tartozik annak minden gyermeke előmenetelén munkálni.”

Az újdonságot jelentő intézményhez 1846 novemberében csatlakozott Leövey Klára nevelőként, messzemenően szimpatizálva Teleki hazaszerető, magyar- és nőpárti elveivel. Céljuk volt, hogy a magyar főúri leányok minél többet tanuljanak, és ne külföldi, idegen nyelvű nevelőktől szerezzék ismereteiket. A forradalom eszméjét természetesen mindketten támogatták.

Windisch-Grätz pesti bevonulásakor a szabadságharc vezetőihez hasonlóan Teleki és Leövey is Debrecenbe menekült, ahol sebesülteket ápolt. Később Teleki Szatmárpál­falvára ment, Leövey pedig Budapestre, ahol az üldözött magyarságot támogatta, részben a Telekitől kapott pénzből. 1851-ben elfogták mindkettejüket, 1853 júniusában Telekit tíz, Leöveyt öt év fogságra ítélték „lányok forradalmi nevelése, a forradalomban való részvétel, lázító tartalmú könyvek terjesztése és a honvédek támogatásának” vádjával. Kegyelmet egyikük sem kért, egyes források szerint Teleki a büntetést hallva csak annyit mondott: „nevezetes hely! Kazinczy és Wesselényi szellemei fognak körüllengeni!” A két nő kapcsolatát a fogság mélyítette, fontos támaszt jelentettek egymás számára.

1856-os szabadulása után Leövey újra tanítani kezdett, a máramarosszigeti nőnevelő intézet vezetője lett, amely két évig működhetett, mielőtt a Habsburg-vezetés indoklás nélkül bezáratta. Később Teleki Miksa gyerekeit tanította, a máramarosi hetilapba írt cikkeket főként szabadságharccal kapcsolatos élményeiről, illetve egy négyszáz oldalas, Emlékiratok című írásban foglalta össze tapasztalatait. A kiegyezést elutasította, a végsőkig őrizte 1848 eszméjét.

Teleki 1857-ben szabadult az általános amnesztiának köszönhetően, testileg és lelkileg is rossz állapotban. Rövid ideig Magyarországon élt, majd több nyugat-európai város után Párizsban telepedett le. Ide elkísérte Leövey is, aki csak három évvel Teleki 1862-es halála után tért ismét haza. Hosszú évtizedekkel később, 1897 áprilisában Budapesten hunyt el.