A Mi Hazánk majálisán beszélt az elnöki kegyelemben részesült Budaházy György

2023. május 01. 18:47

Mindenkinek hálás, aki mellette állt az elmúlt másfél évtizedben.

2023. május 01. 18:47
null

„Az országot irányítókat, a döntéshozókat is köszönet illeti” – mondta Budaházy György, a Mi Hazánk Mozgalom majálisán a Bikás Parkban. Az eseményről a Magyar Nemzet számolt be. A lap azt írta, hogy Budaházy – aki a múlt héten kapott kegyelmet Novák Katalin köztársasági elnöktől – először azt kiáltotta,

majd háláját fejezte ki mindazoknak, akik az elmúlt másfél évtizedben mellette álltak, és azért dolgoztak, hogy ő és társai szabadlábra kerüljenek. Ezután arról beszélt, hogy „az ügy nem zárult le a mellékbüntetést és a költségeket illetően, de kis lépésekkel, jó emberek segítségével remélhetően ennek is vége lesz.

– fogalmazott Budaházy.  

A párt elnöke is Budaházy szabadulásáról beszélt elsőként: a Budaházy Györgyék melletti kiállás erkölcsi és bajtársi kötelesség – mondta Toroczkai László. Hozzátette, nem érdekli, hogy emiatt csökken vagy nő pártja népszerűsége, elvi kérdés, hogy Budaházy mellett áll.

A Magyar Nemzet cikke szerint a majálisozó pártok közül egyébként a Mi Hazánk rendezvényén voltak a legtöbben, igaz rajtuk kívül csak az MSZP és a Magyar Munkáspárt tartott rendezvényt.

 

Lóhátra pattant Budaházy György a szabadulása után (VIDEÓ)

Mint ismert, Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a Hunnia-perben elítélteknek, így Budaházy Györgynek is, aki csütörtök este 9 órakor elhagyhatta a váci fegyházat. Budaházyt és társait több tucatnyian várták a büntetésvégrehajtási intézmény előtt. A támogatói és szimpatizánsai között megjelent egy lovas is, aki felajánlotta neki, hogy pattanjon fel a lovára.

 

Nyitókép: Novák Előd Facebook-oldala 

Összesen 160 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ooomph
2023. május 02. 14:35
Budaházy semmiből sem tanul. Megint azokhoz ment, akiknek a vezetője berángatta az egészbe és egy pillanatig sem ült...
cutcopy
2023. május 02. 09:34
"a majálisozó pártok közül egyébként a Mi Hazánk rendezvényén voltak a legtöbben" Hát igen, a munkásőrség örökösei, akik otthagyták a Jobbikot..
Halder
2023. május 02. 09:30
Budaházy György esete nem fehér és fekete ügy. Jogállamban azokkal az eszközökkel amivel ő harcolt nem lehet harcolni, sőt legszigorúbban tilos. Azonban azok különleges idők voltak, a hatalmon levők voltak az igazi terroristák. Emberünk /és társai/ szinte egész máig eddig végig ülte az időszakot börtön, előzetes, stb, a másik oldalról senki. Fletó és társai békésen elvannak. akik szemeket lőttek ki, rátolták szándékosan a fidesz nagygyűlésre a keményebbeket, majd ott ártatlanokat vertek meg tömegével, szemeket lőttek ki és minden más. 56 utáni állapot jött létre, kontroll nélküli hatalom.
savrena
2023. május 02. 08:50
Budaházy nem terrorista, de nem is teljesen normális. Kérdés hogy tud-e viselkedni most.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!