„Kulturális nyomot hagytam itt”

„Tizenhat éves voltam, történt egy nagy változás az életemben, amelynek hatására abbahagytam a pozsonyi középiskolát, vettem egy gitárt, és Pesten találtam magam. Belöktem magam a mély vízbe, és megpróbáltam nem beérni a kevéssel. 2016 februárjában álltam ki először zenélni a Deákra mindenféle erősítő nélkül, és egy óra alatt kerestem hatszázötven forintot. Nagyon örültem az első pár forintnak. Ma már mikrofonnal, erősítővel, jól kigyakorolt repertoárral állok ki az utcára. És ebből élek három éve. Az utcazene számomra – ahogy az élet is – a szabadságot és a korlátokat is jelenti. Szabad vagyok, de folyamatosan oda kell tennem magam. Magamat kell korbácsolnom, hogy fejlődjek. Az a jó utcazenész, aki őszintén zenél, nem tolja túl, gyakran változtat, megy a várossal, együtt él az évszakokkal. Itt, a Széll Kálmán téren régen nem ment olyan jól, ma már ez a kedvenc helyem.

Szerintem ez az egyetlen normális tér Budapesten, nagyon szeretem. Úgy érzem, része lettem a térnek, kulturális nyomot hagytam itt. De ugyanígy szerettem a Nyugati aluljáróját is. Sok a csöves, az úgynevezett rossz ember. Megvan a hírük, mégis azt érzem, hogy tisztelnek, és ezért én is tisztelem őket. Az Örsöt is kedvelem, ott különösen kijön, hogy ha jó vagy, azok is adnak pénzt, akikből nem néznéd ki. Köszönöm nekik, bebizonyítják, hogy a magyar emberek szeretik egymást, és ha kulturált és kedves vagy, ha látják benned a fényt, akkor támogatnak. Ha valamelyik helyre nem megyek egy ideig, az emberek mindig odajönnek, hogy „hiányoztál”. Még valami: mindenki szidja az időseket. Én azt mondom, hogy tisztelni kellene őket is.