Apa, bízz bennem!

Újabban a tudósok is azt állítják, amit a papok régóta fújnak, hogy a boldog emberek szeretetben élnek, a boldogtalanok nem. Ezek szerint ha boldogok akarunk lenni, csak azt kell elérnünk, hogy szeressünk és szeressenek? Lényegében ilyen egyszerű, csakhogy az ember bonyolult lény: önző disznó; aki kizárólag önmagát szereti és isteníti, látszólag boldog, Teréz anya pedig kétségbeesésben élte le utolsó tizenöt évét, úgy érezte, Jézus haragszik rá, elfordul tőle, mert keveset tesz a rászorulókért. Nem elég tehát szeretetben élnünk, hanem el is kell hinnünk, hogy érdemesek vagyunk a szeretetre. Na de miért ne hinnénk el?

Hát ez az. Az ember bonyolult, kifinomult, ellentmondásokkal teli lény. A krokodil krokodil. Támad, harap, menekül. Ettől krokodil. A méh méh. Nektárt gyűjtöget, amelyből mézet készít. Ettől méh. Az ember nem így működik. Mert ugyan az ember ember, attól ember, hogy nehéz megmondani, mitől. Hagyjuk a filozófia és a természetes kiválasztódás rejtelmeit, lássuk, mik azok az okok, amelyek megakadályoznak abban, hogy elhiggyük magunkról, hogy érdemesek vagyunk a szeretetre, ami által sikeresek, elégedettek és boldogok lehetünk. Induljunk ki abból, hogy nem vagyunk önző disznók, sem irigyek, felfuvalkodottak, gőgösek, rosszindulatúak, erőszakosak, elmeháborodottak, hanem szerény, segítőkész, kedves átlagemberek vagyunk, csak éppen valamiért azt gondoljuk magunkról, hogy nem azok vagyunk, hanem önző disznók és irigyek meg rosszindulatúak, vagy ha mi magunk nem is gondoljuk ezt magunkról, valami okból úgy véljük, hogy embertársaink így vélekednek rólunk.

Ebben az esetben képzelgés az egész, ugye? Nincs más teendőnk, mint helyükre igazítani a dolgokat. Hogy az önző disznók önző disznónak, a kedves és segítőkész emberek pedig kedvesnek és segítőkésznek lássák magukat. Így van. Ennyi az egész. A krokodil krokodil stb. Triviális. (És most ne bonyolítsuk a dolgot azzal, hogy az emberek többsége hol jó, hol meg rossz, némelyekkel nagylelkű, másokkal meg szűkkeblű, végül is a krokodil sem támad, ha éppen jóllakott.) Arra kellene rájönnünk, hogy miért nem fogadjuk el, hogy jók vagyunk, ha egyszer jók vagyunk. Ne törjék a fejüket, megmondom. Azért, mert anyánk vagy apánk, netán mindkét szerető szülőnk azt sulykolta belénk, azt tanította fáradhatatlanul nekünk. Csak ne húzogassák a szájukat, hogy ezt mindenki tudja. Azt is tudjuk, hogyan repül a sas, de azért légyként sem tudunk repülni.