Hol rontottuk el? – Barcsay Jenő születésének 125. évfordulójára

Százhuszonöt évvel ezelőtt született és harminchét éve hunyt el. Bőven lett volna időnk megismerni, de elvesztegettük. Nizalowski Attila jegyzete.

Az élet úgy hozta, hogy drámát írok dr. Kucsera Ferenc szentendrei káplánról, akit huszonhét évesen végeztek ki a kommunisták. Előttem egy vaskos peranyag, és nem könnyű eldönteni, hogy tragédia, tragikomédia vagy abszurd legyen. Mrożek bizonyára időnként megnyalná az összes ujját. 1919 márciusában Szentendrén kikiáltották a diktatúrát. A piactéri vezérszónok egy Vásárhelyi Kálmán nevű agitátor volt, akit később a saját hívei téptek szét. A helyi vörösök igyekeztek megnyerni a közönséget az alábbiakhoz hasonló kedves mondatokkal: „Aki a proletariátus ellen kezet vagy szót emel, annak a földön annyi helye van, amennyit egy akasztófa elfoglal.”
B. József tanár így folytatta: „Megmértük a mélységeket, és a proletárok fontos érdeke, hogy az úri és vagyonos osztályt lehetetlenné tegyük, és amennyiben ellenállásra találnánk, a gyilkosságtól sem riadunk vissza, és mi magunk fogunk erről számot adni.” Tényleg nem riadtak vissza. A közszeretetnek örvendő Kucsera káplán bűne az volt, hogy Szentlászlón a kommunizmus ellen „izgatott”, és ezzel felhívta magára a figyelmet. A vörösök azzal kezdték tevékenységüket, hogy átszabták a törvényeket úgy, hogy rájuk semmi ne vonatkozzon. A királyi járásbírót lecserélték a saját emberükre, aztán hadd szóljon. Lakásokat, házakat rekviráltak, gabonát, állatokat foglaltak le, nemritkán saját zsebre dolgoztak. Gyakorlati érvényt szereztek a „minden a miénk” elvének, melyet nem csak hirdettek, hanem foganatosítottak is. A város vagyonos polgárait elfogatták és megzsarolták. Bevezették a szesztilalmat, de ez az ő szűk körükre nem vonatkozott, ők annyit vedeltek, amennyit akartak.