Színházi adok-kapok

VIDNYÁNSZKY ATTILA
1964-ben született Beregszászon, az Ungvári Állami Egyetemen, majd a Kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott. 1992-ben megalapította a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat, 2007 és 2013 között a debreceni Csokonai Színház, 2013 óta a Nemzeti Színház igazgatója. 2005 óta tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, 2008-ban részt vett a Magyar Teátrumi Társaság megalapításában, a szervezetnek azóta elnöke. Munkásságát számos díjjal ismerték el, megkapta többek között a Színikritikusok Díját, a Magyar Köztársasági Érdemrend ezüstkeresztjét, a Kossuth-díjat. Hat gyermek édesapja, egyik fia, ifjabb Vidnyánszky Attila színész.

„Aki benyal a rendszernek, azt támogatják, aki nem, az pusztuljon” – fogalmazott elődje, Alföldi Róbert egy nyilvános beszélgetésen. Tüntetés, indulatos Facebook-posztok, nem csillapodik a kultúrharc a színházi világban. A Magyar Teátrumi Társaság elnökeként hogyan értékeli a helyzetet?

Az Eurostat adatai szerint Európában Magyarországon a legtöbb a kultúrára fordított állami pénz a GDP arányában – és ez nem egy Fidesz-barát statisztika, jobboldali elfogultsággal nehéz volna vádolni az intézményt. Óriási dolog ez egy olyan országtól, amely négy évtized borzalmas kommunizmusát próbálja ledolgozni. Ehhez képest a szakma bizonyos része még mindig abban érdekelt, hogy a torzsalkodás uralkodjon.

Fia, ifjabb Vidnyánszky Attila, a kormányközelinek nem nevezhető Vígszínház tagja is aláírta a harminc év alatti színészek nyílt levelét?

Nem, és örülök, hogy sokan voltak még hozzá hasonlók.

Míg ő a színpadon volt a tüntetés idején, igazgatója, Eszenyi Enikő a közönség soraiban, amikor egy transzparenst szegeztek neki „Távol maradni is politika” felirattal.

Ebből is látszik, nem igaz, hogy a szakma színe-java ott volt tüntetni. Aki távol maradt, azt viszont büntették a sajátjaik.

Apa és fia megvitatták egymás közt a témát?

Rendszeresen előjönnek közöttünk a szakmát érintő aktuális kérdések, erről is beszéltünk.

A „szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért” szervezett decemberi tüntetésről egy helyütt úgy fogalmazott, az emberek többsége azt sem tudta, miért megy ki tüntetni.

Elég meghallgatni azokat az interjúkat, amelyeket a liberális orgánumok készítettek. Főleg a fiataloknak fogalmuk sem volt, miért is vannak kint az utcán. Szomorú, hogy nem veszik észre, manipulálják, a politika eszközévé teszik őket. Ők beszélnek a politikai befolyás elleni tiltakozásról, akik szakmai tüntetés álcája alatt hőbörögnek. Ne legyenek kétségeink, a Madách téren politikai tüntetés zajlott, nehéz lenne másnak nevezni, az egész Karácsony Gergely felszólalására volt kihegyezve.

„Tiltakozunk az ellen, hogy egy átgondolatlan és egyeztetés nélküli politikai döntés a kulturális szféra működését korlátozza” – áll a Színházi Kritikusok Céhe közleményében.

Az idézett mondat ellenkezője igaz: hosszú idő után most végre esély nyílik évtizedes problémákat orvosolni. Olyan rendszerekhez merünk hozzányúlni, amilyenekhez eddig nem lehetett. Kezdődött azzal, hogy két éve nagy háborúskodás árán megszüntettük a társaságiadó-támogatást, most pedig a színházak finanszírozásának áttekinthetetlen rendszerében teremtünk tiszta helyzetet.

Ön a kezdetek óta nagy ellenzője volt a taónak, két éve az Országházban a magyar kultúra rákos daganatának nevezte.

Ha rajtam múlott volna, be sem vezettük volna, ezt már sokszor elmondtam. 2009-ben figyelmeztettem mindenkit, hogy ez a könnyen kijátszható szabályozás hová fog vezetni, és sajnos minden aggodalmam beigazolódott. Mérhetetlen mennyiségű gazemberség történt, az egyre jobban elmérgesedő góc a szakma szégyene lett.

Viszont minden eddiginél nagyobb források nyíltak meg a színházak előtt.

Sok pénz folyt a szakmába, nyilván jó dolgokra is ment, és ez sokaknak segített. Egy pillanatra a kőszínházak is oxigénhez jutottak. De igazából nem lett több pénzük, mert az önkormányzatok gyorsan reagáltak: annyival csökkentették a színházuk támogatását, amennyi taót be tudtak szedni. A magán- és alternatív színházaknál sem állítom, hogy mindenki gazember volt, ez így nyilvánvalóan nem igaz. Az viszont igen, hogy amikor az alternatívok képviselőit kértem, segítsenek a köreikben lévő, mindenki által tudottan trükköző társulatokat kiszorítani, segítség helyett cinkos hallgatás volt a válaszuk. Arról senki nem ír, melyik színház mennyi jutalékot fizetett ki a közvetítésre szakosodott cégeknek. Ahol jutalékra megy a játék, ott sötét üzelmek kezdődnek. Nagyon sok csúnya dolog történt. Felelősséggel tudom mondani, hogy a taóforintok mintegy fele pénzügyi visszaélés volt. De ez csak az egyik probléma, a másik, hogy miként hígult fel a színházak repertoárja. Hogyan kerültek le a nagy színpadokról a magyar darabok, és vették át a helyüket a zenés előadások, musicalek, „alámenő” produkciók, amelyek tutira hozták a nézőszámot.