„Sokakat megdöbbentett ez a történet”

Az Örök tél kedvező fogadtatása és főképp az Emmy-díj után sokakban merülhetett fel a kérdés, hogy hol volt eddig ez a színésznő. Miért nem láttuk Gera Marinát korábban?

Közel húsz filmben játszottam már, és van mögöttem több mint félszáz színházi fellépés, sok főszereppel, de az igaz, hogy filmalkotásban jelentős szerepet korábban nem kaptam. Emögött az is meghúzódik, hogy amikor 2008-ban kijöttünk az évfolyamtársaimmal a Színművészetiről, légüres térbe léptünk. A gazdasági válság miatt szinte teljesen leállt a magyar filmgyártás, ezért esélyünk sem volt új produkciókba kerülni.

Hogyan jött akkor az Örök tél?

Szász Attila rendező keresett meg, akinél már jártam az Apró mesék kasztingján. Bár akkor nem én kaptam meg a szerepet, az ismeretség megmaradt, és így képbe kerültem az új filmnél. Kétkörös meghallgatáson vettem részt, és bevallom, még életemben nem izgultam úgy egy szerepért, mint ekkor. Irént nagyon el akartam játszani; főleg, miután rendhagyó módon az egész forgatókönyvet elolvashattam. Olyannyira inspirált a történet, hogy mindennél jobban vágytam erre a lehetőségre.

Mi fogta meg a történetben? Mitől volt ez más, mint a többi filmterv?

Elsősorban a női szemszögből megírt történet ragadott magával. Az, hogy végre valaki tud és mer is olyan forgatókönyvet írni, amely teljes mértékben egy nő karakterén keresztül mutat meg egy sorsfordító történelmi korszakot.

Azért vannak olyan filmes alkotások, amelyekben a főhős erős női karakter…

Igen, azonban a legtöbb esetben a férfi főszereplő van árnyaltabban kidolgozva, és a nő mindig hozzá képest, az ő viszonyrendszerében valamilyen. Az Örök tél ezzel szemben egy nőre fókuszálva, rajta keresztül láttatja a világot. Éreztem emellett annak a felelősségét is, hogy ez egy el nem mesélt történet, hiszen a málenkij robotról nem készült még játékfilm. A forgatókönyv Havasi János Lánykák, az idő eljárt című novelláját adaptálja, így mutatja be egy megrázó emberi sorstragédián keresztül történelmünk egyik legsötétebb epizódját. Ez nem a holokauszt, amelynek során szisztematikusan elpusztították az elhurcoltakat, itt „csak egyszerűen” hagyták meghalni őket. A málenkij robot igazi kegyetlensége abban állt, hogy nem tudta senki, hány évet kell kibírni a gulágon, nem ismerték a hazatérés dátumát, így lassan elveszett a cél, elhomályosult a motiváció a túlélésre. Ennek megjelenítése tetszett a forgatókönyvben, hogy nem a közönség könnyed szórakozni vágyását igyekszik kielégíteni, nem lágyítani akarja a történetet, hanem a maga mélységében és súlyosságában elmesélni.

Milyennek látja Irént, mennyire volt könnyű azonosulni a karakterével?

Már első olvasásra megfogott a karakter árnyaltsága, az, hogy nem fekete és fehér. A gulágon Irénnek fel kellett építenie egy teljesen új életet, ami a családtól való elszakadás mellett új kapcsolatokkal és szükségszerű megalkuvásokkal is járt. Nagyon erős hite van, és itt nemcsak az istenhitre gondolok, hanem arra, hogy ha valaki ennyire tud hinni valamiben vagy valakiben, akkor képes arra, hogy életben tartsa magában a hazatérés reményét. A hit erőt ad számára, és ehhez társul a makacsság, ami szélsőséges körülmények között az életösztönt jelenti. Ezzel a makacssággal és kitartással könnyű volt azonosulnom. Érdemes azt is megfigyelni, hogy Irén keveset beszél, nem azért, mert ne lenne véleménye, hanem eleinte mindig megfigyelői attitűdöt vesz fel, nem rögtön ítélkező típus. Ezt a vonását is magaménak éreztem, ahogy azt is, hogy Irén mindenkinek segíteni akar még a legreménytelenebb helyzetekben is. Később alakul csak ki benne az az egészséges önzés, amely a túlélés kulcsa lesz. Különösen nehéz emberi helyzet ez, hiszen az életben maradáshoz a családot el kell felejteni, és óriási erő kell ahhoz, hogy azért felejtse el az ember a szeretteit, hogy utána vissza tudjon térni hozzájuk.

Voltak olyan vonásai is a karakternek, amelyeknek a visszatükrözése kifejezetten nehézséget jelentett?

Irén édesanya volt, akit legszorosabb kötelékétől fosztottak meg. Felkészülésem legnagyobb kihívása volt, hogy az anyaság érzését, állapotát hitelesen jeleníthessem meg. Ebben szerencsére a gyermekemet játszó Fehérvári Norina kitűnő alakítása nagy segítséget nyújtott. Kegyetlenül hangzik, de fel kellett építeni magamban azt a tudatot, hogy van egy lányom, hogy utána el lehessen szakítani ezt a köteléket, és hitelesen lehessen bemutatni az anya-gyermek kapcsolat megszakadását. Még színészként is borzongató volt átélni, megélni ezt az élményt. Nyilván kijöttem belőle, de a hatása tagadhatatlan, hiszen az egyik legerősebb érzés érintett meg.

A kiüresedő anyaság mellett a munkatábor könyörtelensége sem teszi könnyen befogadhatóvá a filmet. Ráadásul lassú képekből, lassan építkezik a történet. Hogy kapcsolódhat ehhez a szuperhősfilmek dinamikájához szokott nemzedék?

Azt vallom, hogy mindig a személyes történetek érdekesek, és ez közel hozhatja azokat is a film témájához, akik koruknál fogva feltehetően keveset tudnak erről a tragédiáról. A szeretteiktől való megfosztottság, az idegen, rideg környezetbe szakadás, a kiszolgáltatottság és a bizonytalanság életkortól és társadalmi helyzettől függetlenül bárki számára átélhető krízishelyzetek. A málenkij robot felfogható emberi drámák összességének is, és ebből egyet villant fel a film.

A nemzetközi elismerések ellenére a nagyközönség számára váratlanul érkezett az Emmy-díj. Milyen érzés volt ezt átvenni elsőként a magyar filmgyártás történetében?

Bár a fesztivál alatt kitüntetett figyelemben részesültem, így is felemelő és megható pillanat volt. Rögtön Szász Attilával osztottam meg a díjat, hiszen a mi szoros együttműködésünk kellett ahhoz, hogy ez az alakítás ilyen elismerésben részesülhessen. Ez a ritkán tapasztalható, rendező és színész közti teljes összhang, a közös munka élménye már önmagában óriási ajándék. Ha semmilyen díjat nem nyertem volna, már akkor is hihetetlenül boldog volnék. De ennek a filmnek minden pillanatával el tudok számolni, minden momentumában tényleg benne tudtam lenni. Tegyük hozzá azt is, hogy az Emmy előtt három nemzetközi díjat – a díjkiosztó után pedig még egy továbbit – nyertem ezért az alakításért. A világ filmesei másfél éve komolyan felfigyeltek rám, az Örök tél is számos díjat nyert, vagyis a nemzetközi szakma az alkotást is értékelte, és személyes tapasztalatból mondhatom, teljes megrendüléssel fogadta.

Ez miből volt érzékelhető?

Amikor a fesztiválon a pódiumbeszélgetésen tőlem kérdeztek, érezhetően nagy csend telepedett a teremre. Újságírók, rendezők és producerek fordultak felém őszinte érdeklődéssel, sokakat megdöbbentett ez a történet, jó páran nem is hallottak még a témáról. A film más nemzetek képviselőiből is előhozott el nem mondott történeteket, a saját nemzeti tabutémáikat. Számos kérdést kaptam arra vonatkozóan is, hogy nekem van-e személyes, családi kötődésem ehhez a tragédiához.

Ha jól tudom, a dédnagyapja is átélte ezeket a borzalmakat…

Ő egész pontosan szovjet hadifogságból térhetett gyalog haza, és az az érdekes, hogy elsősorban nekünk, a dédunokák generációjának adta tovább az átélteket, nem pedig dédnagymamámnak mesélte el. Nekem, a hatévesnek merte csak ezeket elmondani, dédmamám talán túl közel állhatott hozzá, őt óvta attól, hogy megtudja az igazságot. Dédnagypapám leveleket is írt a fogságból, amelyeket újra elolvastam a szerepre készülve, így próbáltam közelebb hozni magamhoz az elszakadás, a szeretteimtől való kényszerű távollét érzését.

Mit jelent önnek ez a szakmai siker?

Szinte a semmiből zuhantam a rivaldafénybe, és bár túl vagyok számos színházi előadáson, illetve kétéves korom óta színésznőnek készülök, erre a sikerre nem számítottam. Ez számomra a szakma visszajelzése is, hogy van itt helyem, van keresnivalóm. Szerencsére semmiféle terhet nem érzek magamon, inkább az dolgozik bennem, hogy annyi mindent eljátszanék még, annyiféle filmben kipróbálnám magam. Nem titok, hogy egy külföldi producer megkeresett egy évvel ezelőtt, miután látta az Örök tél egyik vetítését, és annyira megrendült tőle, hogy alaposan utána is olvasott a történetnek. Ő azzal keresett fel, hogy mindenképp bennem gondolkodik, hozzám keresne vászonra vihető történetet. Egy ötletet egyébként én is adtam neki, egy ismert, de fel nem dolgozott magyar történelmi témát, amelyet most nem szeretnék konkretizálni.

Ezek szerint irány Hollywood, jönnek a nemzetközi gigaprodukciók?

Azért erről nincs szó. Természetesen szívesen megmutatnám magam nemzetközi porondon is, mondjuk egy koprodukcióban. Nagy vágyam valósulna meg ezzel, de távlatosan tekintve itthon szeretnék élni és alkotni is. A szívem Magyarországé, és ezért is lennék különösen boldog egy olyan nemzetközi produkciótól, amely mondjuk épp magyar történetet dolgoz fel. Ehhez persze azt is el kellett fogadnom, hogy nem fogom tudni felvenni a versenyt egy anyanyelvi színésszel. Nem is akarom, én másban tudok – ha tudok – az akcentusommal érvényesülni: elsősorban nem amerikai, nem angol történetekben.

Beszélt a szakmai tervekről – mit adott önnek az Örök tél?

Ha valaki nagyon készül egy szerepre, a saját vágya is tehertétel lehet, görcsös megfelelni vágyás az önmagunk elé állított mércének. Szerencsére ez nem roppantott meg, inkább úgy érzem, hogy rengeteget kaptam. A forgatás felemelő jelenetei sokat adtak, a főhős hazatérésének pillanata az én hazaérkezésem is volt. Magammal viszem mindazt, amit átélhettem a közös munka során: a komfortzónából való kilépést, saját korlátaim legyőzését. Mindazt, amit tanultam kitartásról, önfegyelemről és nem utolsósorban az anyaságról is.

A film sikere illeszkedik a magyar filmgyártás kiemelkedő szériájába. Eljött volna az aranykor?

Valóban sokat léptünk előre, ahogy említettem, 2008-ban lehetőség sem volt új filmekben szerepet kapni, néhány éve viszont megmozdult az állóvíz. A televíziós Oscar-díjam egy új terület meghódítása volt, büszke vagyok, hogy színészi alakítással is megjelent Magyarország a mozi világtérképén. A Saul fia sikere, Enyedi Ildikó, Borbély Alexandra, Szamosi Zsófia vagy épp a Mindenki nemzetközi elismerése is azt mutatja, hogy igenis tud új értékeket teremteni a magyar filmgyártás. Hiszek abban, hogy ez a folyamat nem áll meg, és reménykedem abban, hogy továbbra is részese lehetek ennek az értékteremtésnek. 

Címlapkép: Földházi Árpád