David Pressman lehetséges utódja is bevédte Orbán Balázst: „Valakit azért törölni, mert nem tetszik a hite és az értékei, elfogadhatatlan”
Bryan E. Leib szerint a woke-vírus Amerikában az egyetemi kampuszokon vert gyökeret.
Egy kölcsönszerződés megkötésénél elvárás, hogy a szerződéseket közjegyző hitelesítse: a szerződés közokiratba foglalása egyértelműbb helyzetet szül vita esetén. Az már viszont magyar sajátosság, hogy a közokiratba foglalás során a közjegyző a teljes szerződést gépiesen felolvassa, hosszan idézve annak a jogszabálynak a normaszövegét, amely alapján a szerződés köttetett. A cél – a devizahitelekbe majdnem belerokkant ország esetében – helyes, de a hatékonyság kérdéses. Felmerül a kérdés, hogy egy, a szerződés felolvasását előíró jogszabállyal lehet-e vajon a legjobban elérni azt, hogy mindenki értse a hitelfelvétellel kapcsolatos kockázatokat.
Itt jön a képbe Arany János címben megidézett verse, A fülemile. Mint ahogyan arra sincs passzus a „corpus juris”-ban, hogy kié a szomszéd kertjéből átnyúló diófaágon éneklő madár füttye, ugyanúgy nem lehet valamennyi nem kívánatos helyzet elkerülésére szabályt alkotni. Ráadásul róka fogta csuka helyzettel állunk szemben. Bár egy hitel felvételéről szóló döntés sokkal összetettebb annál, mint hogy egy felolvasással letudjuk, a szerződés teljes szövegének felolvasására azért van szükség, mert a korábbi esetekben éppen azzal támadták ezeket a közokiratokat, hogy a közjegyző nem ismertette a tartalmukat maradéktalanul. S noha pont a jogvita elkerülése lett volna mindennek a célja, mégis éppen az lett az eredmény.
Hogyan alakulhatnak ilyen „fejvakarós” helyzetek? A devizahiteles ügyeket perre vivők úgy érezték, hogy a jogrendszer nem igazságos velük. Ezért abba kapaszkodtak, amibe tudtak. Sokszor jogosan például abba, hogy a közjegyzők a tájékoztatási kötelességüknek nem tettek eleget. De hogy lehet valami igazságtalan akkor, ha teljesen törvényes? A kérdés alapvetően ismeretelméleti jellegű. Az egyik értelmezés szerint létezik megismerhető végső igazság (materiális igazság), s így a peres eljárás feladata is az, hogy ennek maradéktalanul megfeleljen. A másik szemlélet viszont esetenként azt is vitatja, hogy létezik ilyen igazság, illetve ha létezik is, a jogrendszernek lényegében nincs dolga vele. A feladat eszerint pusztán annyi, hogy a hatályos jogszabályok alapján, a megfelelő eljárások keretében döntsön a bíróság (formális igazság).