Nagyanyám ötvenhat éven át állt a pult mögött, miközben másfél millió embert szolgált ki. Mikor aztán nyugdíjba küldték, megbetegedett. Lehúzták a rolót – mondta, s hiába kérleltük, meg sem próbált meggyógyulni. Annak, aki idegesen csapkodja reggelente a kormányt, s boldogságát tuniszi nyaralásokban méri, nincs ennél értelmetlenebb élet és halál. Pedig boldog ember volt, aki szorgosan adta nap mint nap, amit adhatott. Ahogy Hamvas Béla írja a munkáról: gyűjtötte az Isten lelkébe az asát, azt a rejtélyes valamit, amelyből a paradicsomi boldogság örökléte épül.
Egy pesti pláza nemrég azzal hivalkodott, hogy évente húszmillió a látogatója. Vajon hány volt közülük, aki csak ténfergett a messziről jött, alantasan promotált áruk között? Amikor 1928-ban megnyílt a Corvin, az áruházat létrehozó üzleti kör még azt gondolta, hogy a szegényebb néposztály is látogathatja, mert jó minőségű, divatos cikkekhez juthat a tisztes haszon mellett. Reisz Zoltán tervező álma pedig az volt, hogy az egyszerűsített áruelosztás révén időt takarítson meg a vidéki, városi és a megszállott területekről érkező vevőknek.