A baloldali tudásfölény mítosza

„Keresztény meg hazafias pácban tanítani” – ezzel a címmel posztoltak egy cikket egy balos hangulatú oktatásügyi Facebook-csoportban. Esetleg van liberális, marxista és progresszív pác is? – tettem fel a kérdést. Tudják, mi volt a válasz? „Nincs, mert annak pont az a lényege, hogy szabadon hagyja az oktatást.” A magát szakmainak tartó OktPolCafé tipikus baloldali buborék: értelmetlen vagdalkozások, fölényes kinyilatkoztatások, az óvatosan megfogalmazott ellenvélemények szakmaiatlanként való kigúnyolása. Sehol a híres baloldali tudás-, stílus- és kultúrfölény. Persze a csoporttagok többsége úgy gondolja, mindezt ők testesítik meg, de ez diplomatikusan szólva is öncsalás. Legutóbb ennek kapcsán futott át az agyamon a kérdés: vajon honnan származik a balos tudásfölény elképzelése? Több választöredékem is van.

Az egyik eredet a felvilágosodás magabiztossága. A hülyék pártja – így nevezte John Stuart Mill, a liberális gondolkodás egyik első elméletalkotója a torykat. A közkeletű elképzelés szerint a konzervatívok csak ülnek és gondolkodnak – vagy csak ülnek. Erre fel írta meg Russell Kirk, az amerikai konzervatív reneszánsz elindítója a The Conservative Mind című, monumentális munkáját.
Aztán itt van a hazai demokratikus ellenzék egykor maoista része, a Heller Ágnes-féle iskola, amely mindig rá akarta kényszeríteni a mucsainak tekintett magyar népre a maga fényes elképzeléseit. A demokrácia számukra a maguk hatalmát jelentette, s ha a történelem váratlan kacskaringói netán kiakolbólították őket pozícióikból, azt tragikus manipulációnak tekintették. Mi maradt mindebből? Talán Havas Henrik, a maga erőltetett, gőgös és céltalan trágárkodásával. Inkább lehangoló, mintsem felemelő. Nem éppen tanár uras. Mondhatni: szánalmas.

Vagy vegyük azt a jelenséget, amikor progresszív felebarátaink kerekasztal-beszélgetést szerveznek, és fölényüket saját oldaluk felülreprezentálásával igyekeznek biztosítani. Tavaly tavasszal meghívtak egy vitaestre, melyen a téma a genderelmélet volt. Eredetileg egy melegjogi aktivista lett volna a vitapartnerem, de időközben megírták, hogy mellé hívtak még egy MTA-s szociológust, illetve egy „moderátort” a CEU-ról. Mikor azt válaszoltam, hogy ez így három az egy ellen, biztosítottak a moderátor pártatlanságáról. A vita előtt egy héttel azzal a kegyes gondolattal álltak elő, hogy hívjak magam mellé egyvalakit erősítésnek. Ha nincs számbeli balos fölény, akkor pedig végzettség- és tekintélybeli fölényt igyekeznek biztosítani: az újságíróval és doktorandusszal szemben mindig akadémikust, de legalábbis egyetemi professzort állítanak.