Színház az egész világ?

A tiltakozókat nem zavarta, hogy a Nemzeti Kulturális Tanácsról és számos kulturális kérdés szabályozásáról szóló törvény elfogadása nem sértette az alkotói szabadságot. A hisztérikusan reagálók egészen másról beszéltek, mint ami a jogalkotási folyamat igazi tétje volt. Vajon miért nem akarnak arról szót ejteni, hogy az önkormányzati fenntartású színházakat gyakran jóval több forrással támogatja az állam, mint maguk a tulajdonos fenntartók? Olyan esetről is tudni, amikor a gazda önkormányzat a fenntartói támogatását visszavette épületbérleti díj címén, ugyanakkor az állammal szembeni elszámolásában és a nyilvánosságban bőkezű mecénásként állította be magát.

Az új szabályozás körüli vita, a megjelent cikkek, a színházi szakemberek és agitátorok által készített videóüzenetek, a tüntetések szónoklatai rámutattak egy másik problémára is: úgy tűnik, mintha a magyar kultúra legfontosabb, sőt politikai és szakmai szempontból szinte kizárólagosan érdekes és értékes területe a színházak világa lenne. Két éve folyamatosan az előadóművészeti szervezeteknek a társasági adó terhére megvalósuló támogatási rendszeréről, az abban rejlő szabálytalanságokról, korrupciógyanús ügyekről, a független színházak dotálásáról vitatkozunk – mintha nem lenne más, ami az identitásunk szempontjából számítana. Valóban így van ez? Nincs más a színházak világán kívül, ami fontos lenne?